Az év legjobban várt játéka a torrentoldalakon is hamar feltűnt.

Ma hajnalban végre lejárt a visszaszámlálás, megérkezett ugyanis a Cyberpunk 2077 immáron a nagyközönség számára, így aki előrendelte a játékot, az mostanra már biztos nem ezt az írást olvassa. A Cyberpunk egyik nagy különlegessége, hogy amíg a többi kiadó a legkülönfélébb másolásvédelemmel (DRM) próbálja nehezíteni a crackerek dolgát, addig a CD Projekt Red nagy ívben tett az egészről, e helyett inkább azt próbálják bebizonyítani, hogy DRM nélkül is lehet sikeres egy jó játék.

Nos, ezt már most bebizonyították, hiszen a Steamen a PUBG 1.0 megjelenése óta nem voltak kíváncsiak egy új játékra sem. Ennek ellenére a cracker csapatok sem kímélték a játékot. A megjelenést követő pár percben már meg is érkeztek a feltört változatok, noha igazi törésről nem is beszélhetünk, hiszen az újságírói verziókkal szemben itt egyetlen áruházban sem tartalmazta a Denuvót a játék. Épp ezért tudták ilyen hamar kidobni a cracker csapatok.

A legnagyobb crackfigyelő oldalon is Cyberpunk hirdetés futott /Kép: leet.hu

Meglepő módon viszont az egyik legnagyobb crackfigyelő oldal teljesen lelőtte az oldalát, a friss megjelenések helyett pedig gyakorlatilag egy Cyberpunk 2077 reklámot láthattak az arra tévedők. Itt a játék megvásárlását promótálták, ami igencsak szokatlan egy cracker csapattól. Ennek ellenére a nagyobb torrentoldalakon továbbra sem tűnt el a CD Projekt Red üdvöskéje, de remélhetőleg e nélkül is nagy sikereket fognak elérni az elkövetkezendőkben. e

Aki pedig szeretné támogatni a stúdiót és megteheti, az mindenképp vásárolja meg a játékot, amennyiben az tetszik. Ezzel a magatartással is lehet véleményt formálni. Ameddig a Cyberpunk 2077-et direkt egyetlen verzióban, vásárolható skinek, lootboxok nélkül dobták ki, addig a konkurens kiadók teljesen más úton próbálkoznak már évek óta. Ezek után talán elindulhat a változás a PC játékok piacán.

https://leet.hu/?s=Cyberpunk+2077+%28&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/cyberpunkmagyarorszag

×