A japán kormány új gyermekvállalást fokozó terve az, hogy döntse el az AI, hogy az emberek számára ki a legmegfelelőbb házastárs.

Bármennyire is hihetetlen, Japánban óriási probléma a népességcsökkenés és a társadalom elöregedése. Igen, tudjuk, hogy a szigetországban nagyon sokan élnek, és azt is halljuk, hogy sokan élnek kis helyen, ugyanakkor régóta fennálló társadalmi probléma, hogy a fiatalok nem vállalnak gyereket, Japán pedig az idősek társadalma lett. Elemzők szerint, ha ez így folytatódik, a Japánok évtizedeken belül ki is fognak halni.

A japán kormány éppen ezért évtizedek óta próbálja megtalálni a módját annak, hogy a folyamatosan csökkenő születési ráta kicsit emelkedjen. Néhány évvel ezelőtt azt találták ki, hogy pénzt fizetnek azoknak a fiataloknak, akik hajlandók randizni. Hátha így szívesebben házasodnak.

A legújabb tervük az, hogy bevetik a mesterséges intelligenciát.

Na, nem kell megijedni, Japánban nem készítenek gyerekcsináló robotokat. Ehelyett így szeretnék növelni a születési arányt, egészen pontosan az új házasságok számának növelésével. Ezt pedig AI programok segítségével szeretnék elérni – írja a Yomiuri Shinbun.

Hogyan?

Japán 47 prefektúrájából nagyjából 25 rendelkezik valamilyen kormányzati szolgáltatással egyedülállók számára. Itt a felhasználók megadják az életkorukat, jövedelmük mértékét, iskolai végzettségüket, személyiségjegyeiket, majd ez alapján kapnak néhány férj/feleség jelöltet, akik megfelelnek a kritériumoknak.

A kormány azonban úgy véli, hogy az ilyen rendszerek nem elég fejlettek ahhoz, hogy teljes mértékben elősegítsék az egyedülállók randizását, ezért azt akarják, hogy a kormány által támogatott partnerkereső szolgáltatások használjanak mesterséges intelligencia rendszereket. Az AI ugyanis sokkal pontosabban képes megtalálni a megfelelő partnert az egyedülállók számára.

Az AI rendszerek úgy működnek, hogy a felhasználók kérdésekre válaszolnak. Megadják a hobbijukat, általános személyiségbeli értékeiket stb. A mesterséges intelligencia pedig ez alapján eldönti, kivel érdemes randizni. Jelenleg a kormány egy tucat prefektúrában vezette be a rendszert, de a többiben is támogatja azok bevezetését, anyagilag is.

Házasságon kívül szinte nem születnek gyermekek Japánban, ezért logikusnak tűnik, hogy az esküvők számának növelésével érhető el a csecsemők számának növelése is.

Az országban az éves házasságkötések száma jelentősen csökkent. 2000-ben még 800 ezer volt, 2019-ben már csak 600 ezer.

A nagy kérdés azonban az lesz, hogy a tervnek van-e értelme gazdaságilag. 2018-ban például egy Saitama kerületi partnerkereső szolgálat kipróbálta az AI használatát, valahogy úgy, ahogy most a kormány tervezi. Ez 15 millió jen költséggel járt, ami nagyjából 42 millió forint. 2019-ben azonban csak 21 pár kötötte házasságot ennek a rendszernek köszönhetően.

A japán kormány kétmilliárd jen (19,05 millió dollár) költségvetési jóváhagyást kér a kezdeményezéshez, amelyet reményei szerint a jövő év tavaszán indítanak.

Szerinted milyen párt találna neked az AI?

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×