Tech/Tudomány

A kár hatalmas lehet: Kibertámadás érte az egyik legnagyobb gyártócéget

Valóban hatalmas vállalatról beszélünk, hiszen üzemeiben többek között az Apple, Xiaomi és Nokia telefonjai, egyéb processzorok és végtelen más elektronikai eszköz készülnek nap mint nap. A Foxconnt nemrégiben cyber attack érte, ami szinte felfoghatatlan károkat okozott, hiszen rengeteg adatot loptak el.

A Bleeping Computer úgy tudja, valamiféle trükkös zsarolóvírussal fertőzték meg a Mexikóban található egyik kirendeltség hálózatát.

Az egész incidens úgy indult, hogy a mexikói oldaluk egyszerűen csak elérhetetlenné vált, majd később folytatódott a rémálom. Az elkövetők ezután üzenetekkel bombázták a vállalatot számítógépeiken keresztül, hangsúlyozva, hogy 100 gigányi adatot már zároltak is, 10-20 TB-nyi biztonsági mentést pedig már töröltek.

És bizony a megoldást sem kínálták olcsón…

Állítólag 34 millió dollárnyi bitcoint (ez több mint 10 milliárd forintot jelent) követeltek azért a kulcsért

amellyel a Foxconn illetékesei hozzáférhetnek a zárolt adatokhoz. A hackerek a DoppelPaymert használták.

Végül a Foxconn is megszólalt és megerősítették a híreket miszerint valóban kibertámadás érte a hálózatukat illetve szót ejtettek arról is, hogy nehezen, szakaszosan tudták csak a kiinduló állapotot visszaállítani.

Haladéktalanul vizsgálatot indítottak az ügyben, arról viszont nem esett szó, hogy végül fizettek-e a zárolt adatokért.

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

8 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

8 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

12 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

12 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

12 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

13 óra telt el azóta...