A film készítői rasszizmussal kapcsolatos vádakkal néznek szembe, miközben a filmet Kínában a helyzet miatt már levették a műsorról.

Miközben sokan várták a jól ismert RPG alapján készült filmadaptációt, talán senki nem gondolta, hogy rasszizmus miatt fogják komoly vádak érni a készítőket. A filmadaptációkat a rajongók általában sok dolog miatt savazzák, ám ami a Monster Hunter mozi körül történik, az teljesen más. Most ugyanis nem a film és a játék közti különbségek okozzák a vitát, hanem a filmen belül hallható egyik kijelentés.

A Monster Hunter moziban egy rasszista viccet sütöttek el. A Capcom közleményt adott ki az egyre fokozódó vitáról.

Nem egy kiváló indítás a régóta várt film számára ez, hiszen csak a napokban kezdték el vetíteni Kínában, Németországban, Japánban és Angliában. Kínában már le is vették a műsorról az ügy miatt, és online is cenzúrázzák annak megemlítését. Sőt olyan hírek is keringenek, hogy a módosított verziót is visszautasították az országban.

Daniel Ahmad elemző szerint azért ilyen súlyos a helyzet Kínában, mert egy szóviccben kifejezetten a kínaiakra utalnak, negatív értelemben.

A filmben két katona utazik a sivatagban, majd az egyik azt mondja a másiknak.

  • „Nézd a térdeimet (knees)! Milyen térdek ezek?”
  • A válasz: Chi-knees.

Sokan úgy gondolják, hogy ez a „poén” egy rasszista játszótéri dalra utal, melyet angol anyanyelvű országokban énekeltek a 20. században. A teljes kifejezés azt sugallja, hogy az ázsiai országok lakói koszosak. Ez egy hamis előítélet, melyet súlyosbít most a koronavírus-járvány is, amiért sokan a kínaiakat okolják. További furcsaság, hogy a filmhez készített kínai felirat nem egyezik az elhangzottakkal, ami azt jelenti, hogy a fordítók is tudták, hogy ezt a poén nem fogják szeretettel fogadni.

A Capcom hivatalos nyilatkozatában ráadásul elhatárolódik a filmtől. Tisztázták, hogy nem ők a film producerei, mivel Paul WS Anderson rendező és Jeremy Bolt producer még 2016-ben szerezték meg az adaptáció jogait. Hozzátették, hogy természetesen vizsgálatot folytatnak az ügyben. Mindeközben a Monster Hunter filmet egyre több országban érik komoly vádak és kritikák, ami pedig ennél is rosszabb, hogy a játékra is hatással van.

A cikk írásának pillanatában már több mint 2000 negatív értékelés érkezett a Monster Hunter: World játékhoz a Steamen.

„A legrasszistább játék valaha” – írta valaki a Steamen.

Mondjuk nem értem, hogy egy most megjelent filmadaptáció miatt hogyan lesz rasszista egy több éve megjelent játék. Szerintetek mi lesz a Monster Hunter film sorsa ezek után?

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

https://leet.hu/?s=arenaracer&post_type=product

×