Az újgenerációs konzolok megjelenése a feje tetejére állította a videojáték ipart. Mind a Microsoft, s mind pedig a Sony masinája olyan kelendő volt, mint a cukor.

Az új generációs konzolok megjelenése a feje tetejére állította a videojáték ipart. Mind a Microsoft, s mind pedig a Sony masinája olyan kelendő volt, mint a cukor, holott egyik sem mondható kimondottan olcsó mulatságnak. Természetesen aki ismeri a konzolokat, az tudja, hogy nem két-három hétre kell tervezni egy generációval. A kényelmes játék meg pillanatok alatt visszahozza az értéküket élmény formájában.

Valószínűleg pont ennek köszönhetően szabadult rá ennyi ember az előrendelésekre. A Sony gépeinek első hullámai szinte egyből elfogytak, de ilyen téren persze nem kellett félteni a Microsoft konzolját sem.

12 Pack of Bottled Water delivered by Amazon instead of Xbox Series X from XboxSeriesX

Éppen utóbbiról osztott meg egy pórul járt Reddit felhasználó egy érdekes történetet. Az illető az Amazon UK felületéről rendelte meg a gépet és már tűkön ülve várta, hogy kopogtasson a futár az ajtaján. Igazából menetrend szerint érkezett is a küldemény, ám amikor az újdonsült tulajdonos kinyitotta a dobozt, a mosoly pillanatok alatt eltűnt az arcáról. A dobozban egy 12 rekeszes ásványvizes csomag volt.

Az Xbox Series X subredditen osztotta meg a történetet szomorúságában a kellemetlenül járt játékos, ahol afelől érdeklődött, hogy ugyan vannak-e még olyan emberek a közösségben, akikkel olyan szinten kitoltak, mint vele.

A helyzet pedig az, hogy bőven voltak.

Sajnos temérdek ilyen jellegű történetet hallani az új konzolokkal kapcsolatban. Olyan sokan szeretnének hozzájutni egy-egy szabad géphez, hogy a nyerészkedők azon nyomban megérezték a pénz szagát. Korábban már írtunk például arról az esetről, amikor szintén Amazon felhasználók macskakaját kaptak az új PS5-jük helyett.

Egyébként még nem is járt annyira rosszul a Series X-szel átvert személy, ugyanis 180 ezer forint környékén költhetett és 12 rekesz vizet kapott. Van olyan ásványvíz, aminek litere kerül ennyibe…

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

https://leet.hu/?s=glorious&post_type=product

×