Elérkezett az idő: A Spotify idén is kiadta éves összegzését.

Végre kiderül mely előadók és dalok voltak a leghallgatottabbak 2020-ban. A hosszú évek alatt hagyománnyá vált, hogy az év végéhez közeledve a Spotify összegzi, mely előadókat, dalokat hallgatták a legtöbben.

Elsőként egy globális toplista jelent meg, amely szerint az új évtized első évének leghallgatottabb előadója végül Bad Bunny lett. Dalaira több mint 8,3 milliárd alkalommal esett a felhasználók választása.

 

Ezzel jócskán meg is előzte a tavalyi első helyezettet, Post Malone-t, aki akkoriban 6,5 milliárd lejátszással szerezte meg az első helyet. Bad Bunnyt szorosan Drake követi.

 

Nem meglepő módon az év legnépszerűbb dala a Blinding Lights lett a The Weekndtől, ez a dal 1,6 milliárd lejátszást ért el 2020-ban.

 

A második helyet a Tones And I Dance Monkey-ja, a harmadikat pedig Roddy Ricch The Box című száma vitte el.

 

Ebben az évben egyébként igencsak megugrott a podcastek száma is, tavaly még csak 500.000, idén pedig már 1,9 millió fölött jár a statisztikák szerint.

Ezen kívül kiadott még néhány tematikus toplistát is a Spotify.

A legnépszerűbb női előadók:
– Billie Eilish
– Taylor Swift
– Ariana Grande
– Dua Lipa
– Halsey

A legnépszerűbb albumok:
– Bad Bunny: YHLQMDLG
– T-he Weeknd: After Hours
– Post Malone: Hollywood’s Bleeding
– Harry Styles: Fine Line
– Dua Lipa Future Nostalgia

És Neked melyik volt a kedvenc számod idén? 

https://leet.hu/?s=glorious&post_type=product

×