Végre megszólalt Yiliang „Peter” Peng is a visszavonulásával kapcsolatban. Streamelés közben beszélgetett a nézőivel. Nem lehet most boldog.

Végre megszólalt Yiliang „Peter” Peng is a visszavonulásával kapcsolatban. Streamelés közben beszélgetett a nézőivel, amiben kitért SwordArt érkezésére és a visszavonulására is.

Miután Bjergsen úgy döntött, hogy felhagy a profi karrierrel és edzőnek áll, sokan kíváncsiak voltak arra, hogy a TSM másik nagy ikonja, Doublelift hogyan dönt. A híresztelések szerint elsősorban afelé húzott, hogy még legalább egy idény erejéig profi marad, ám ennek egyetlen feltétele az volt, hogy egy világklasszis támogatóval játszhasson együtt. Ezzel párhuzamosan felröppentek azok a pletykák, hogy a klub éppen SwordArttal, a Sunning supportjával tárgyal. Ez lényegében eleget is tett volna Doublelift feltételének.

Ám mint kiderült, nem volt kommunikáció a két fél között, így Doublelift úgy vonult vissza, hogy nem tudott SwordArt érkezéséről.

„Eleinte azt mondták, hogy SwordArt érkezik, ez pedig nagyon izgatottá tett. Majd azt az infót kaptam, hogy a tárgyalások rossz irányba fordultak, így fogjuk tudni szerződtetni” – mondta Doublelift a nézőinek.

A „B-megoldás” egy olyan támogató lett volna, akit ugyan Doublelift is ajánlott, de nem tudott rendesen angolul, egy ilyen szezonra pedig már nem volt ereje a legendás lövésznek. Ezért úgy döntött, hogy visszavonul és más utak után kutat.

Majd pár nappal a visszavonulása után a TSM mégis leigazolta SwordArtot, erről pedig nem szóltak Pengnek. A nézőinek azzal zárta a történetet, hogy végül nem sajnálja, hogy visszavonult, mert jobb is, hogy nem része már egy ilyen rendszernek. A fricska azért is lehet érdekes, mert az ex-profi barátnője éppen a TSM egyik vezetője.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

https://leet.hu/?s=Cyberpunk+2077+%28&post_type=product

×