Egy gamer anyukája úgy gondolta, kidobja a játékokat, mivel nem jók semmire. Nem is sejtette, hogy azok összértéke 500 ezer dollár.

Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy simán lehet, hogy ez a sztori kiéget majd pár embert mára. Történt ugyanis, hogy egy srác megtudta, hogy édesanyja kidobta a kukába videojáték-gyűjteményét, ami történetesen 500 ezer dollárt ért. Ez forintban majdnem 150 millió.

A New York-i gamer elvesztette teljes videojáték-gyűjteményét, aminek becsült értéke legalább 500 000 dollár.

A J&L Game játékbolt egyik alkalmazottja, a szerencsétlenül járt gyűjtő az interneten osztotta meg érzéseit a történtekről. A srác szüleinél, a régi családi házban tárolta régi és ritka videojátékait, olyan címek és konzolok széles választékával, amelyek bármelyik híres gyűjtő kollekciójával vetekednének. Az srác egy azóta törölt bejegyzésben így viccelődött:

„Az emberek meghalnak. Néhány évvel ezelőtt megtudtam, hogy anyám kidobta az összes PS1-es játékomat. Több mint 500 játék, a fele bontatlan. Megölök valakit.”

A gyűjtemény jóval több mint 500 000 dollár értékű játékot tartalmazott, ritka klasszikusokkal. A gyűjtő anyukája úgy döntött, nincs szükség erre a sok „kacatra, értéktelen játékra”, így egyszerűen kidobta őket. Kidobta a Famicomot, a Super Famicomot, az Atarit, a rendkívül ritka NeoGeo AES-t és még sok más konzolt is a játékok mellett. Tulajdonképpen minden oda lett, amit szülei házában tárolt. A helyzetet tovább rontja, hogy a „lomtalanítás” áldozatául esett továbbá rengeteg zenei felszerelés, köztük két Marshall erősítő, 14 effektpedál és egy dobkészlet is.

Persze talán az egész elkerülhető lett volna, hogy az anyuka előtte rákérdez, hogy mi legyen a cuccokkal, mielőtt egyszerűen kidobja őket. Ugyanakkor ezért is érdemes nagyon vigyázni a féltve őrzött cuccainkra, még akkor is, ha látszólag nem használjuk őket, vagy „látszólag” nem érnek semmit.

Persze kicsit gyanús is az egész, hogy erről csak évekkel később hallunk Twitter üzenetekből. Valójában az sem teljesen világos, hogy valójában mennyit ért a kidobott gyűjtemény. Azonban, ha az egészről elméletben beszélünk, akkor bizony elég szívszorító. Amikor valaki éveken át gyűjtöget, ritka példányokhoz jut hozzá, értékálló kincseket őriz, annak elvesztése igen elkeserítő tud lenni.

Ha egyébként bárki kétségbe vonná egy régi játékgyűjtemény ekkora értékét, akkor szólunk, hogy egy Super Mario Bros 3 példány nemrég 153 000 dollárért kelt el. Talán ezek után te is jobban ügyelsz majd a kincseid biztonságára. Olyan helyet kell találni, amit anyu nem talál meg…

 

A borítókép illusztráció.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

https://leet.hu/?s=glorious&post_type=product

×