A Metro videojáték-univerzum a hírek szerint egy multiplayer címmel lesz gazdagabb. A 4A Games megerősítette a fejlesztést.

A Metro sorozat valamelyest új irányt vett a Metro Exodus-szal és annak hatalmas, valamennyire nyílt világú helyszíneivel. Most úgy tűnik, hogy a 4A Games már javában foglalkozik a poszt-apokaliptikus játékuniverzum következő címével. A stúdió, mely egyébként most ünnepli 10 éves évfordulóját egy

multiplayer Metro játék fejlesztését kezdte meg.

 

A 4A Gamest nemrégiben vásárolta meg a THQ Nordic, aminek tervei között szerepel a Metro sorozat folytatása, valamint új franchise-ok indítása. Mint kiderült, a Metro sorozat legközelebb teljesen más irányt vesz, de ez nem jelenti azt, hogy az single játékoknak vége. A 4A Games továbbra is elkötelezetten szeretne nagyszerű, történetalapú egyjátékos élményt nyújtani, hiszen ez a Metro sorozat sajátossága – olvasható a bejelentésben.

A csapat kiemelte, hogy egy újabb, teljesen single Metro játékot is terveznek már, de a multiplayer mindig is szívügyük volt, amit végre meg is valósíthatnak a Saber Interactive-val kötött partnerség után. A stúdió elismeri, hogy néhány rajongónak aggályai lehetnek, de igyekeznek megnyugtatni mindenkit.

A stúdió elmondta, hogy a többjátékos cím nem lesz egy elkapkodott játék a sorozaton belül, sőt tökéletesen illeszkedni fog annak világába. Biztosítani szeretnék, hogy a multiplayer Metro projekt ne sértse meg az single player sztorik kedvelőit. Továbbá azt is elmondták, hogy semmi nincs kőbe vésve a multiplayer játék megjelenésével kapcsolatban. Tehát nincs garancia arra, hogy a következő Metro játék csak multiplayer cím lesz. Hogy hogy lesz, azt úgy tűnik, még ők sem döntötték el, de szeretnének elmenni picit a multi irányába.

Természetesen a játék a következő generációs konzolokon is elérhető lesz. Egyelőre viszont a történetről nem sokat tudunk, csak annyit, hogy a 4A Games igyekszik nagyon körültekintő lenni.

Szerinted milyen lehet majd a multiplayer Metro élmény?

 

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×