A legújabb Cyberpunk 2077 gameplay videó a Nomad kaszt életútjának napját mutatja be. Ezek szerint most tényleg megjelenik.

Látom a kommentekben, hogy a legtöbben már kétkedve fogadjátok a Cyberpunk 2077 híreket. A közösség egy része valóban nehezen hiszi már el, hogy december 10-én valóban megjelenik a játék, mivel a premiert már rengetegszer halasztották el. A CD Projekt RED viszont azt állítja, hogy ezúttal tényleg megjelenik a játék, ennek bizonyítására pedig az elmúlt napokban több gameplay videót is kiadtak.

Most egy hét perces akcióba tekinthetünk bele.

A videón a Nomad lifepath korai szakaszát tekinthetjük meg. Az előzetes tulajdonképpen rövid klipek sorozata, olyan mint egy karakter egy napja. V és Jackie beszélgetnek, majd cirkálnak, na meg harcba keverednek Night City-ben.

 

A videó célja egyébként az is, hogy bemutassa a játékot a PlayStation 4 Pro és PS5 konzolon (utóbbi esetében a visszafelé kompatibilitással), ami reményük szerint megnyugtatja azokat, akik bosszankodtak a folyamatos késés miatt. A CD Projekt RED októberben közölte, hogy a játék készen áll a PC-s megjelenésre, de a jelenlegi generációs konzolverziók elkészítése több időt vesz igénybe. Most úgy tűnik, minden platformon készen áll a játék.

Nos, akárhogy is alakult az év, úgy gondoljuk, hogy a Cyberpunk 2077 az a játék, amire valóban megéri várni. Rengeteg új élményt kínál minden játékos számára, a döntéslehetőségek széles tárházával.

Neked már megvan a játék?

https://www.facebook.com/groups/cyberpunkmagyarorszag

https://leet.hu/?s=Cyberpunk+2077+%28&post_type=product

×