A Google az Android saját üzenetküldő platformjánál mindenhol bekapcsolta az RCS-támogatást, kiszorítva a hagyományos SMS-t.

Az SMS mindenki számára ismert, évtizedek óta működő, sőt sokunk kamaszkorát meghatározó rendszer, melynek használata természetesen mára elavult, ráadásul költségekkel és kompromisszumokkal jár. Ezzel szemben jelent meg később az IP-alapú Rich Communication Services, röviden az RCS, ami egy kommunikációs protokoll, amelynek célja az SMS-ek lecserélése egy jobb és biztonságosabb SMS rendszerre. Eddig azonban az RCS rendszer bevezetése a szolgáltatóra volt bízva, ám ez elég döcögősen zajlott, így a Google most úgy döntött, hogy az Android alap Google Messages applikációjánál globálisan bekapcsolja az RCS protokollt.

Az RCS üzenetek küldése és fogadása immár globálisan, minden Androidos készüléken elérhető.

A bejelentéssel együtt a Google azt is bejelentette, hogy az üzenetek jóval biztonságosabban is használhatók így, vagyis sokkal kevesebbet lehet vele csalni, mint a normál SMS esetében. Mivel az RSC üzenetek IP-kapcsolaton keresztül jutnak el a címzetthez, elküldésük nem kerül extra költségbe és külön regisztrálni sem kell hozzá. Rossz hír viszont, hogy ha olyasvalakinek küldünk RCS üzenetet, akinek a készüléke nem támogatja, azzal költségekkel járhat. Ez nem csak a régi telefonokra igaz, hanem az Apple iPhone-jain futó iMessage-re is.

Mindez egyébként azt jelenti, hogy a sima SMS rendszer hátrányai megszűnhetnek mindenki számára. Az SMS azonban egyelőre nem tűnik el teljesen, hiszen például a bankok a csoportos SMS-ekhez még azt a rendszert használják – írja a HWSW.hu.

 

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×