A pálya központi elemének számító hangár közelében bukkant fel először a hiba. A játékosok most már azt szeretnék, maradjon is így.

Black Ops Cold War glitch-ből sajnos nincs hiány a játék megjelenése óta. Olyan bugot azonban csak keveset láttunk még, ami elnyeri a közösség tetszését is, és szinte követelik, hogy maradjon bent a játékban. A legújabb Cartel glitch esetén azonban pontosan ez most a helyzet.

A mapon található bokros aljnövényzet már a Black Ops Cold War megjelenése óta problémát jelent a játékosoknak. Túl nagy előnyt jelent ugyanis a rejtőzködő játékosoknak, ami igencsak megnehezíti a támadásokat az itt található B zászló felé. Ennek köszönhetően a hangár előtti részt szinte senki nem is használja, inkább a hangáron belül, vagy a pálya két szélén zajlik az akció.

Egy friss hibának köszönhetően azonban feltűnt egy olyan változat a térképről, melyben az összes bokor eltűnt Cartelről.

A hiba vélhetően egy félresikerült textúra betöltés miatt alakult így, de a közösség egyből beleszeretett ebbe a változatba. A legtöbb komment szerint ez az állapot sokkal jobb, mint a mostani, előrelépés lenne a játék számára ha eltűnnének a bokrok.

A dolog persze nem ennyire egyszerű, hiszen egy ennyire tiszta terep, egyetlen bokor nélkül szintén nem a legjobb megoldás. Egyetlen sniper képes lenne tartani a kiürült teret.

Az viszont tényleg elgondolkodtató, hogy ha ennyire komoly ellenérzések vannak Cartel bokraival szemben, akkor valamilyen megoldást csak illene összehoznia a fejlesztőknek.

Szerintetek bokrokkal, vagy anélkül lenne jobb Cartel?

https://www.facebook.com/groups/blackopscoldwarhungary

https://leet.hu/?s=glorious&post_type=product

×