Hamar lebukott.

Noha egyre közeledik a Cyberpunk 2077 hivatalos megjelenése, egyesek úgy fest, mégsem bírták kivárni a 2020. december 10-i dátumot. Egy illető ugyanis már az otthona melegéből élvezheti a Night City adta kalandokat. Nemrég nagy port kavart a hír, miszerint egy ismeretlen gamer megkaparintotta a Cyberpunk 2077 dobozát, nemsokkal később pedig már otthonról közvetítette a játékot, két héttel a megjelenés előtt.

Egy kép a kiszivárgott felvételből

A PlayStation 4 verzió elejét közvetítette végig emberünk, ami viszont mindössze 20 percig tartott. Ezt követően lelőtték a streamet és a videót a létező összes csatornáról törlik, hiszen jogvédett, embargó alatt álló tartalomról beszélünk.

 

A hírt a Cyberpunk 2077 hazai forgalmazója, a Cenega is megerősítette, ráadásul egyelőre nem tudni, hogy hány példány tűnt is el a raktárkészletről. Ettől függetlenül szerencsére nem tartalmaz óriási spoilereket a videó sem, tekintve hogy a fejlesztők már maguk is bemutatták a játék elejét.

Persze nyilván más az, amikor egy játékos kezdi el felfedezni a Cyberpunk 2077 világát, ettől függetlenül a hivatalos videókat ajánljuk a kíváncsi szemeknek. Decemberben úgyis lekerül a lepel Night City védőbástyáiról.

https://www.facebook.com/groups/cyberpunkmagyarorszag

×