Fordulóponthoz értünk.

Nemrég érkezett meg az új szezon, amivel együtt debütált az új pálya is, ám ennek ellenére a játékosokat nem sikerült visszacsábítani. Legalábbis idáig erről szólt a fáma, ám úgy tűnik, időközben a játékosok elkezdtek visszacsorogni és ismét növekedni kezdett a PUBG játékosbázisa.

Végre javulás% / Kép: steamcharts.com

Ameddig októberben 162 ezer játékos volt átlagosan a szervereken, az egyidejű csúcs pedig 381 ezer játékost takart, addig az elmúlt 30 napban változtak a dolgok. Az említett időszakban ugyanis hirtelen növekedést tapasztaltunk a statisztikák terén, ennek megfelelően immáron 173 ezer fő volt átlagosan a szervereken, ami 6,92%-os előrelépést jelent a korábbi hónaphoz képest, továbbá az egyidejű játékosok száma is 433 ezerre rúgott.

Úgy tűnik, a játékosok csak meggondolták magukat és kipróbálták a 9. szezon adta újításokat, persze a koronavírus-járvány és az ezzel együtt járó lezárások is közrejátszhattak a jobb eredmények elérésében. A kérdés csupán, hogy marad-e a tendencia a jövőben is, vagy ismét jön egy nagyobb lejtmenet?

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×