Megunta az unalmas szürke hétköznapokat.

Pár éve nagy népszerűségnek örvendett Tímár Zoltán, postás esete, akinek történetét később a Tankcsapda egy klip formájában dolgozta fel. Amíg Tímár postásként csapott le a nyugdíjakra, addig Tang, a kínai futár egy iPhone 12 Pro Max szállítmányt fújt meg, majd a magyar kollégájához hasonlóan megindult a nagyvilágba.

A férfi reggel felvette a 14 darab iPhone 12 Pro Max készüléket, de a helyi Apple boltok sosem kapták meg a telefonokat, Tang ugyanis úgy döntött inkább inkognitóba vonul és lelép a rakománnyal. Mivel a telefonok értéke tárhelytől függően 480 és 612 ezer forint között mozog, így a 14 darab telefon összesen 8,3 millió forintra rúgott a Mydriver jelentése szerint.

Nem túl eszes módon Tang az első készüléket önmagának szánta, majd ezt követően egy barátjához ment, akinek szintén adott egy iPhone-t, amivel egyben a tartozásait is letudta. Ezek után ellátogatott egy zálogházba, ahol 440 ezer forintnak megfelelő összeget kapott az iPhone 12 Pro Maxért cserébe, majd egy mobilboltba is benézett, ahol a negyedik iPhone-on is továbbadott, viszont itt már csak 324 ezer forintnyi kínai jüanra tett szert.

Ezek után pedig Tang elindult a bevásárlóözpontba, mintha csak az imént nyerte volna meg a lottót. Itt új ruhákat, kiegészítőket vásárolt, sőt még egy új BMW-t is bérelt, hogy aztán azzal furikázzon a városban. Az őrjöngés viszont nem tartott túl sokáig, a helyi hatóságok ugyanis rövid időn belül elkapták a férfit, akinél megtalálták a maradék 10 iPhone 12 Pro Maxot.

A történtek után az Apple kitiltotta a futárt az összes üzletéből, ráadásképp még a cég feketelistájára is felkerült. Egyelőre nem született még jogerős ítélet az ügyben.

https://leet.hu/?s=geforce&post_type=product

A borítókép csupán illusztráció, forrása: iMore.com

×