Az Apple és a Microsoft már dolgozik az iOS support rendszereken.

A Microsoft és az Apple jelenleg közösen munkálkodnak, így az új Xbox Series X és Series S vezérlők működni fognak iPhone-okon és iPadeken.

Jelenleg az új vezérlőket hivatalosan nem támogatják az iOS vagy az iPadOS rendszerek, de az Apple szerint „a Microsoft és az Apple együtt dolgoznak annak érdekében, hogy az Xbox Series X vezérlő kompatibilitását a jövőben elérhetővé tegyék az ügyfeleknek”.

A két vállalat nem először ügyködik együtt az Xbox vezérlők támogatásának fejlesztésén.

Az Apple és a Microsoft az Xbox Elite 2 vezérlő és az Xbox Adaptive Controller támogatását az év elején adta hozzá az iOS 14-hez.

A támogatás azonban csaknem egy évvel az Elite 2 megjelenése után debütált.

Nem tudni, hogy jelenleg ez mennyi időt vesz majd igénybe, de vannak arra utaló jelek, hogy a DualSense támogatás hamarosan megjelenhet.

Az Apple Insider nemrégiben arról számolt be, hogy a jelenleg bétaverziójú iOS 14.3 „a kulisszák mögötti támogatást is tartalmazza” a PS5 DualSense vezérlőjéhez.

Tehát ez egyelőre számunkra még abszolút láthatatlan, de elképzelhető hogy a cég már teszteli is a rendszereket.

Az Apple még nem említette a DualSense-t a támogatási jegyzetében, de remélhetőleg ezúttal nem kell majd egy évet várnunk arra, hogy a DualSense és az új Xbox-vezérlők támogatását kiadják.

×