Továbbra is várjuk az új kártyák megérkezését.

Immáron 3 hónapja, hogy az Nvidia Ampere kártyái bemutatkoztak, ám a start nem épp úgy zajlott, ahogyan azt a vásárlók vagy épp az Nvidia várta. A készletek másodpercek alatt kiürültek világszerte, a játékosok java része pedig azóta is várja a valódi raktárkészeltek feltöltését.

Sajnos egyelőre ez még nem történt meg, viszont az Nvidia most ismét megszólalt az ügyben és próbáltak mindenkit megnyugtatni. Legutóbb az Nvidia vezérigazgatója, Jensen Huang nyilatkozott, most pedig Colette Kress, a cég pénzügyi vezetője szólalt meg:

„Az egész iparágat érintik a kapacitáshiányok és a hosszú ciklusidőszakok, aminek köszönhetően egy kicsit több hónapot vesz igénybe, ameddig a készlet utoléri a keresletet.

Ennek megfelelően több hónapra vagyunk még a valódi készletektől. Ahogyan azt Jensen Huang korábban elárulta, 2020-ban egész biztosan marad a jelenlegi helyzet, megoldás pedig csak jövőre várható. A jelenlegi állás szerint ez nem 2021 elején fog megváltozni, persze addig is folyamatosan érkeznek az újabb és újabb kártyák, aminek köszönhetően egy-egy szerencsés azért betárazhat az új RTX-ekből.

 

×