Az új konzolok megjelenése óta még mindig tart a hype. Mind a PlayStation 5, mind pedig az Xbox Series körül óriási a felhajtás. A legfrissebb hírek szerint a felhasználók amiatt panaszkodnak, hogy az új Xboxuk váratlanul kikapcsol, sőt egyeseknek ezek után képtelen felállni a rendszer.
Bushmaster 86 esetén is ez a probléma lépett fel. A konzol egyszer csak kikapcsolt, onnantól kezdve pedig egyszerűen képtelen volt felállni a rendszer. Mint kiderült, a külső SSD zavart be nála a képbe, emiatt csak akkor tudta ismét elindítani az Xboxát, amikor kihúzta a külső SSD-t, ezek után a konzol gond nélkül indult.
Nem véletlenül kapcsol ki egyébként az új Xbox, ugyanis a Microsoft mérnökei direkt úgy tervezték meg a konzol rendszerét, hogyha valamilyen kedvezőtlen körülmény áll fenn, abban az esetben védi a hardvereket és egyszerűen kikapcsol. Amennyiben a kikapcsolás után sem kapcsol vissza a gép, úgy érdemes csekkolni a konzolt, mert akár egy túlmelegedett processzor is felelős lehet a kikapcsolásért. Épp ezért nem szabad bezsúfolni a szekrény aljára az új Xboxokat, ha csak nem akarjuk a konzol korai halálát.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…