A LoL játéktervező igazgatója, Mark “Scruffy” Yetter felvázolt néhány bevezetésre kerülő nerfet, amik célja, hogy kiegyensúlyozzák a Bami’s Cinderből épített tárgyait.
A Bami’s Cinder, a Sunfire Aegis, a Frostfire Gauntlet és a Turbo Chemtank-nek drámai mértékben csökkentették burn DPS-üket.
Az itemek burn damage túl magas volt, így túlságosan könnyűvé téve a jungle cleart és a Baron leszedését is. A nerf várhatóan az előbb felsoroltakat lényegesen nehezebbé teszi majd.
Egy tegnap megjelent videóban például öt Bami’s Cinder tárgyat használó játékos meg tudta ölni Baront anélkül, hogy hozzáért volna egy ujjal is – mindez az Immolate aura miatt volt lehetséges.
Egy másik vidiben láthattuk, hogy egy tankos csapat úgy pusztítja el ellenfeleit, hogy egyszerűen a közelükbe áll és azok szerencsétlenek porrá égnek.
A csökkentett burn damagenek meg kell fékezniük az olyan champeket, mint Amumu, Rammus és Maokai, akiknek túlságosan nagy előnyük származik a Bami itemekből.
Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…
Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…
2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…
Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…