Ők is elégedetlenek jelenleg.

Sokszor csalódnunk kell a mai játékokban. A remake-ek esetén pedig sokszor még magasabbak az elvárások, hiszen olyan régi szép emlékek fűződnek egy-egy játékhoz, hogy azt egy pocsék remake simán tönkre teheti. Valahogy így éreznek most a XIII egykori rajongói, a nemrég megjelent remake ugyanis több ízben hagy kívánnivalót maga után.

Sokan panaszkodtak amiatt, hogy a játék csaknem egészében elveszítette a képregény jellegét, amiért korábban mindenki úgy oda volt. A Cel Shading grafikai megközelítés helyett pedig egészen új irányba mentek el, ami szintén elég megosztóra sikeredett. A történet maradt a régi, viszont a fizikába és a grafikába is be lehet kötni több helyen, továbbá a hangokkal sincs minden rendben, ezen túl jó pár idegesítő bug is maradt még a XIII Remake-ben, a megjelenése napján.

Most a játék készítői is megszólaltak és egyetértettek a kritikus hangvételű rajongókkal:

„Szeretnénk legmélyebb bocsánatunkat kifejezni a technikai problémák miatt. Jelen állapotában a XIII a mi mércénkkel sem üti meg azt a minőséget, amit elvárhatnánk a játéktól. Épp ezért teljes mértékben megértjük a játékosok frusztrációit a játékot illetően. A járvány több ízben is (súlyosan) befolyásolta a játék fejlesztését, épp ezért többet csúsztunk, mint gondoltuk volna. „

Ezen túl azt is megjegyezték, hogy érkezik egy nagy patch, amiben több fronton is javítják a legszükségesebb hibákat. Első körben természetesen a legidegesítőbb anomáliákra fókuszálnak, de a későbbiekben is jön majd frissítés.

Felmerül viszont a kérdés, hogy miért nem döntöttek a halasztás mellett? Tudjuk, hogy mindenki utál várni, de a csalódás még erősebb érzelem, ami nem feltétlenül használ egy játék marketingjének. Épp ezért nem is bánjuk annyira, hogy várni kell még a Cyberpunk 2077 megérkezésére is…

Nemrég történt:

Épp hogy megérkezett a XIII Remake, a kalózok máris feltörték

 

×