Avagy tényleg olyan jó az iPhone 12 Pro?

Csupán nemrég mutatkozott be az iPhone 12-es széria, ami egy új mérföldkő, kamerák tekintetében, legalábbis az Apple marketinggépezete szerint. Minden éven meghallgatjuk, hogy mekkora óriási fejlődés történt, ami a bemutatókon mindig jól mutat, a hétköznapokban viszont sokszor nem olyan szembetűnő a változtatás. Most a GSM Arena egymásnak eresztette az új iPhone-okat a korábbi 11-es szériával, hogy eldöntsék egyszer és mindenkorra, tényleg jobb-e az új kameramodul? Na meg, hogy mennyivel.

A tesztben az iPhone 12, az iPhone 12 Pro és az előző csúcsmodell, az iPhone 11 Pro kapott helyet. Így akinek fontos a telefonok fotózási képessége, az most kap egy kis segédletet a telefonvásárláshoz.

Bal oldalon az iPhone 12 Pro, jobb oldalon pedig az iPhone 12 képe látható / Kép: GSMArena

Nos elsőként az iPhone 12 és iPhone 12 Pro csapott össze, itt ugyebár 2 kamera áll szemben a 3-mal, sőt a két főmodul teljesen megegyezik. A különbség a szoftverben és a harmadik kamera rásegítésében keresendő. A független oldal szerint az iPhone 12 és iPhone 12 Pro kamerái szinte csaknem megegyező teljesítményt nyújtanak. Jó látási viszonyok között szabad szemmel meg sem lehet különböztetni a két telefonnal készült fotókat, az eredmény annyira egyöntetű.

A 12 MP-es főszenzorhoz hasonlóan az ultraszéles kamerák esetén is hasonló helyzet áll fenn: egyszerűen nincs különbség. Az éjjeli képek esetén szintén sincs változás, egyedül akkor látható a minőségbeli különbség, amikor a 2X-es zoom is bejön a képbe. Itt ugyanis az iPhone 12 Pro már élesebb képet produkál, ami főként a háttérben lévő apróbb részleteken látszik igazán.

Az iPhone 11 Pro is bekerült a képbe, itt pedig már azért van némi változás a végeredmény tekintetében. Már a nappali fotók esetén is érződik, hogy az iPhone 12 Pro kamerája mennyivel melegebb tónusú képeket készít. A színek itt is borzasztóan túl vannak szaturálva, ami a képeken jól néz ki, de a valóságban persze semmi sem ilyen színes.

Bal oldalon az iPhone 12 Pro, jobb oldalon pedig az iPhone 11 Pro képe látható / Kép: GSMArena

A széles látószögű kamera esetén is hasonló a helyzet, melegebbek a színek, kicsit jobb az utólagos feldolgozás, de igazából vajmi különbségről beszélünk. Ezt ellensúlyozzák a 2X zoom melletti képek, ahol is az iPhone 11 Pro viszi a pírmet, a részletekben látszik ugyanis, hogy az iPhone 12 Pro kevésbé részletgazdag, a színek is picit fakóra sikeredtek. Érdekes revans, még akkor is, ha nem olyan vészesen nagy a különbség.

A GSM Arena szerint az iPhone 11 tulajoknak kár váltani, hiszen szinte alig történt változtatás. Az új vásárlóknak is jó hír, hogy bármennyire is próbálja hirdetni az Apple, hogy fotózásra a Pro modellek valók, az iPhone 12 és az iPhone 12 Pro szinte csaknem megegyezett. Egyedül a 2X-es zoomot írhatjuk fel a Pro modell számlájára, minden másban ugyanolyan minőséget produkált a két eszköz.

Nemsokára itt a Cyberpunk 2077, Te már felkészültél?

×