Ismét felvesszük a kezeslábast és hálószövőnek állunk a hó borította New Yorkban. Leteszteltük, hogy milyen lett a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales játék.

Hello New York! Kedvenc hálószövő szuperhősünk visszatér, hogy ellehetetlenítse a város gonosztevőinek mindennapjait. A Marvel’s Spider-Man játék számomra egy igazi ínyencség volt, és mikor bejelentették, hogy jön a folytatás, én tűkön ülve vártam, hogy kipróbálhassam. Lássuk milyen lett a játék úgy, hogy a reflektorfénybe ezúttal Miles Morales került.

Régi utcák, új emberek

Aki esetleg nem tudná, hogy hogyan is kapcsolódunk be a játékba, annak röviden összefoglaljuk. FIGYELEM! A játék első részéből némi spoiler olvasható! Miután Miles elveszíti édesapját egy démonok által végrehajtott merényletben, önkéntesnek áll a F.E.A.S.T. nevű hajléktalanszállón. Itt tevékenykedik May néni, valamint unokája és egyben Miles mentora, Peter Parker is. Doboz cipelés közben Milest megharapja egy radioaktív pók, ami az egyik laborból került be a szállóra és ennek köszönhetően Miles is emberfeletti erőkre tesz szert. A fiatal srác nagy rajongója Pókembernek, és mivel nem tudja mit csináljon megosztja Peterrel új képességeit. Peter Parker ekkor leleplezi, hogy valójában ő Pókember és pók tanoncává fogadja Milest.

 

 

Innen vesszük fel a történet menetét, ahol újonc Pókemberként lengünk New York felhőkarcolói között. Mivel Peterre is ráfér a nyaralás ezért kezünkbe adja a stafétabotot. Fiatal tinédzserként kell megakadályoznunk a bűnözőket egy városban, amely sosem alszik, szóval van bőven tennivaló. Fisk és a démonok eltűntek az utcákról, de ahogy az egyik szervezet szétszéled, jön helyette egy másik. Ezúttal az Underground nevű organizáció bukkant elő a föld alól, akik új high-tech fegyvereikkel próbálják átvenni a város felett a hatalmat. Vezetőjük Tinkerer, akinek elsődleges célja, hogy a Roxxon energiavállalatot tönkretegye. Mivel a Roxxon épp Harlemben ( Manhattan egyik körzete ) készül megnyitni legújabb tiszta energiával foglalkozó üzemét, ezért barátságos környezetünk hamar csatatérré változik. Simon Krieger, a Roxxon energiavállalat vezetőfejlesztője egy egész magánhadsereget toboroz, hogy mindenáron megvédje művét, a Roxxon Plaza-t. Miles két tűz közé kerül, és próbálja kideríteni, hogy pontosan mi áll a dolgok hátterében. Utunk során többet megtudunk a két szervezetről, valamint céljaik mögötti indokokról, de vajon egy 17 éves képes jó döntéseket hozni, vagy csak a szívét követi és azt teszi, amit jónak érez? A játék során kiderül.

Himbálózni, még mindig jó

A játékmenet sok mindenben nem változott. Az alap játékmechanika szinte egy az egyben át lett építve az első részből, így továbbra is szabadon himbálózhatunk a kicsit havas New York épületei között. A gomb kombinációk se különböznek, és a város is javarészt ugyanúgy néz ki. A harcrendszer még mindig fantasztikus, és ugyanannyira élvezetes a rossz fiúk püfölése, mint korábban. A lopakodás része is megmaradt, de egy apró dologgal kiegészült. Erről később fogok beszámolni.

A korábbi feladatok, a bázisok kitakarítása, bűnözök elfogása az utcákon, különböző relikviák gyűjtögetése, tech pontok beszerzése is megmaradt, csak egy picit más köntösbe öltözött. Ha elvégezzük ezeket az extra tartalmakat exkluzív kinézeteket oldhatunk fel. Továbbra is lehetőségünk van egyénire szabni külsőnket, és olyan Pókember jelmezt felvenni, amilyent csak szeretnénk. Melléjük persze kiegészítők is párosulnak, így a játékstílusunkhoz legközelebbi Perkeket használhatjuk.

A kiegészítők ismét nagy szerepet kapnak. Ezúttal 4 különböző fegyvert használhatunk. Az első a megszokott hálóvető, ami ugyanarra képes, mint az alap játékban. A második egy hologrammot hív le, aki eltereli az ellenfelek figyelmét. A harmadik egy sokkakna, amivel rövidre zárhatjuk az ellenfeleinket. A negyedik pedig egy pulzus gránát, amivel összeránthatjuk a rossz fiúkat. Nekem az első rész fegyverei jobban bejöttek, de azért ezekkel is el lehetett szórakozni.

New York egyetlen Pókembere

Aki ismeri Miles Moralest a képregények alapján, vagy látta az Irány a Pókverzum című zseniális alkotást, azoknak biztos nem sok újat fognak mondani a következő sorok. Ugyebár Miles is egy hálószövő, de az ő különlegessége az, hogy képes energiát magába szívni, melyet felhasználva elektromos ütéseket vihet be ellenfeleinek. Ezt az energiát Venomnak hívják a játékban, és összesen négyféle módon hasznosíthatjuk. Ahogy haladunk előre a játékban, úgy a karakterünk is fejlődik és a különböző szituációkban egyre több megoldást talál az energia hasznosítására. A Venom mérők feltöltésével tudjuk aktiválni a képességeket, melyek harc közben nagyon hasznosak.

A másik extra pedig a láthatatlanság. Ezt harc közben is használhatjuk, így ha esetlegesen lebuknánk pillanatok alatt újra a plafonon lógva szemezgethetjük az ellenfeleinket. A lopakodós játékmód kedvelői biztos nagyon élvezik majd az új képességet. Ez tehát a két fő újdonság, amivel az első pókember játék rajongóinak pici extrát ad a kiadó.

Sable le, Roxxon be

A Sable által kihelyezett magánhadsereget, a Roxxon zsoldosai váltják le. Az ellenfél típusok között nem történt nagy változás. Egy-kettő kikerült és érkezett helyettük új, de az alapok ugyanazok maradtak. Ugyanúgy megtalálhatóak a pusztakezes, a közelharci fegyverrel rendelkező katonák, az AR fegyverrel rohangáló zsoldosok, a pisztolyos tolvajok, valamint a nagy pajzzsal hadonászó páncélos ürgék. A számomra legidegesítőbbnek számító jetpackes NPC-k szerencsére kikerültek, viszont érkezett egy igazán kemény bulldozer, aki azért rendesen nagyokat csapott Spectacular szinten.

„Another one bites the dust!”

A boss harcok számomra élvezetesebbek voltak, mint az első részben és azért magasabb szinten némi kihívást is jelentettek. Az alapjáték tekintetében tehát lehet érezni a fejlődést. Talán még egy picit nehezebbre venném a következő játékok esetében, és talán picit több mechanikai elemet hozzá adnék, de az irány már egyértelműen jobb.  Az utolsó harc mechanikája különösen tetszett. Azt nagyon, de nagyon élveztem.

Nemcsak a húszéveseké a világ

A játék szempontjából, ami számomra legjobban tetszett az az volt, hogy Milest tényleg 17 évesként mutatták be. Annak ellenére, hogy milyen tragédiákon esett át, és viszonylag korán meg kellett tapasztalnia a világ sötét oldalát attól még egy gimnazista gyerek maradt. A Spider-Man: Miles Morales ezért is volt olyan különleges, mert a főhős tettei tényleg erre utalnak, és azokat a hibákat, amiket elkövet lehet, hogy felnőtt fejjel elkerülhetőek lettek volna. Ezért is tetszett különösen a sztori és a karakterépítés, mert bár próbál felnőttként viselkedni, de tettei és gondolkodásmódjából látható, hogy egy gyerekről beszélünk.

Anya mindig tudja, hogy mit kell tenni!

A zenei világ is elképesztően hangulatos. Nagyon jól keverték az eredeti játék és az Irány a Pókverzumban felcsendülő hip-hop rigmusokat. Már a töltő képernyőnél úgy érzed, mintha egy filmben lennél, és ez a játék közben csak tovább tetőzik. A sztori engem teljesen magával ragadott és mint egy jó könyv esetében alig bírtam letenni, mert kíváncsi voltam, hogy mi fog történni legközelebb. Az ilyen történeteknek viszont van egy hátul ütője. Miután vége van érkezik az üresség. Sajnos a Spider-Man: Miles Morales legnagyobb gyengesége, hogy iszonyatosan rövid a történet. Annyira szerettem volna még játszani, még folytatni, még többet megtudni az egészről, de nem. Vége lett. És érkezett az utána lévő űr. Csak viszonyításképpen, az első részben a 40. szint a maximum itt pedig a huszadik. De őszintén szerintem még a felénél is rövidebb. Ez az a dolog, amiért iszonyatosan mérges és szomorú voltam a játék befejezése után.

Ez is az új generáció hibája?

Az ősszel megjelenő játékok nagy részénél azért érzem, hogy a fejlesztők, már javában az új generációs konzolokra fókuszálnak. A Spider-Man: Miles Morales esetében is kicsit így voltam vele, mert ugye én PS4-en teszteltem és néha teljesen az az érzés fogott el, mintha valami ócskavason akarnám futtatni a játékot. A képvilággal egyáltalán nem volt gondom, sőt a betöltés idővel sem. Viszont néha elég fura hibákra lettem figyelmes. Egyes textúrák például nem töltöttek be, így rövid ideig ( tényleg 2-3 másodpercről beszélünk ) volt, hogy nem volt testem. A másik, hogyha fal mellett Venom Punch-ot használtam, néha eltűntem a képernyőről, vagy belekerült a kamera a falba. Más esetekben, ha fura pozícióban haltam meg akkor durrant egyet a fülhallgató, ami azért fájt. De ami legjobban zavart, hogy egyes betöltéseknél  újra kellett töltenem, mert nem működött például az ugrás. Ezek nem gyakran előforduló hibák voltak, hanem egyszeriek, de azért na, mégis csak hibák.

„Meg tudod csinálni!”

Verdikt

A Spider-Man: Miles Morales esetében azt kaptam, amire számítottam. Egy iszonyatosan jó Pókember játékot. Én már az első Insomniac által kiadott játékot is imádtam, ezzel pedig kicsit visszakerültem abba a New Yorkba, amit ott hagytam. A harcrendszer még mindig folyékony és az, hogy a teljes környezetemet felhasználhatom a harcok során folyamatosan új színt visz a párbajokba. A boss harcokon szerintem javítottak, viszont a történet számomra nagyon rövid volt. Ezt inkább tekintem egy kiegészítőnek, mint a The City that Never Sleeps DLC-t, csak ebben az esetben nem Peter, hanem Miles Morales a főszereplő. A Miles által hozott képességek is vagányak, és egyáltalán nem éreztem a régi Pókember hiányát, max egy két kütyü esetén. A történet nekem tetszett és néhány aprósággal, amit elhelyezett a fejlesztő nagyon megérintette az embert. Ajánlom minden Pókember rajongónak és mindenkinek, aki szereti a jó akció játékokat. Insomniac, jöhet a következő!

Tesztemet a játék utolsó mondatával zárom: Légy jobb, légy önmagad!

 

 

 

Összefoglalás

Amikor Pókember szabadságra megy – Spider-Man: Miles Morales teszt


Szerzői értékelés

8

A Spider-Man: Miles Morales esetében azt kaptam, amire számítottam. Egy iszonyatosan jó Pókember játékot. Én már az első Insomniac által kiadott játékot is imádtam, ezzel pedig kicsit visszakerültem abba a New Yorkba, amit ott hagytam. A harcrendszer még mindig folyékony és az, hogy a teljes környezetemet felhasználhatom a harcok során folyamatosan új színt visz a párbajokba. A boss harcokon szerintem javítottak, viszont a történet számomra nagyon rövid volt. Ezt inkább tekintem egy kiegészítőnek, mint a The City that Never Sleeps DLC-t, csak ebben az esetben nem Peter, hanem Miles Morales a főszereplő. A Miles által hozott képességek is vagányak, és egyáltalán nem éreztem a régi Pókember hiányát, max egy két kütyü esetén. A történet nekem tetszett és néhány aprósággal, amit elhelyezett a fejlesztő nagyon megérintette az embert. Ajánlom minden Pókember rajongónak és mindenkinek, aki szereti a jó akció játékokat. Insomniac, jöhet a következő!

Nagyon jó játékmenet

Jó karakter felépítés

Nosztalgia az első játék után

Rövid történet

Fura bugok

Olvasói értékelés

10

×