Nem bírta sokáig a védelem.

A legendás XIII idén visszatért, méghozzá egy remake formájában, ami épp tegnap, november 10-én debütált. A Steamen hamar elkezdték kapkodni a játékot, ami aztán nem aratott osztatlan sikert rajongók körében. Mindeközben a XIII Remake-et azonnal feltörték, így gyakorlatilag bárki ingyen töltheti a kalózok crackjének köszönhetően.

Noha az első napos törések nem túl gyakoriak, a XIII Remake-et fejlesztő Microids nem foglalkozott túl sokat a másolásvédelemmel. A Steames verzión kívül így a GOG-on is azonnal megjelent a játék, valószínűleg ennek köszönhető a gyors „munka”.

 

A XIII Remake egyébként nem lett túl erős darab a rajongók szerint. Sokan panaszkodtak amiatt, hogy a játék csaknem egészében elveszítette a képregény jellegét, amiért korábban mindenki úgy oda volt. A Cel Shading grafikai megközelítés helyett pedig egészen új irányba mentek el, ami szintén elég megosztóra sikeredett. A történet maradt a régi, viszont a fizikába és a grafikába is be lehet kötni több helyen, továbbá a hangokkal sincs minden rendben, ezen túl jó pár idegesítő bug is maradt még a XIII Remake-ben, a megjelenése napján. Ezek java részét remélhetőleg hamarosan javítják majd.

 

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×