Megérkezett az év egyik legjobban várt játéka, az Assassin’s Creed Valhalla. A játékot a Cenega Magyarországnak köszönhetően le is teszteltük.

Temérdek kiváló játékot időzítettek a kiadók 2020 második felére. Ebben bizonyára közre játszik az is, hogy az újgenerációs konzolok most fognak megérkezni, így az új, igazán nagy durranások már a Sony és a Microsoft új masináira is megjelennek. Ugyan a két gép között van pár nap csúszás, ettől még kényelmesen tudnak debütálni a címek, pláne azért, mert a PS4 és az Xbox One még nem futott ki a piacról, így többnyire ezekre a platformokra is megjelennek még egy ideig az újdonságok.

Az egyik ilyen gigászi megjelenés az Assassin’s Creed-sorozat legújabb epizódjához, a Valhallához köthető. A Ubisoft arany tojást tojó tyúkja ezúttal a vikingkorba kalauzol el bennünket, ahol megízlelhetjük, hogy milyen is lehetett vérbeli harcosként élni a mindennapjaink. Klánok közti összetűzések, rajtaütések és Britannia megszállása. Az Assassin’s Creed Valhallában ezek közül mindenből lesz bőven.

Tessék a játék, jó tesztelést!

Furcsa volt nekiülni az Assassin’s Creed Valhalla teszteléséhez. Számomra a franchise kifújt, amikor a harmadik rész végén lezárult Desmond története. Ott akkor úgy éreztem, hogy megkaptam egy komplett sztorit, ami több ízben is kielégítőnek hatott. Nem láttam értelmét tovább fejni ezt a tehenet, ami már véleményem szerint nem képes több tejet adni.

A Ubisoft azonban máshogy gondolta, az Assassin’s Creed nevet felhígította és további spin-off címekkel tunkolta szanaszét. Félreértés ne essék, a Unity például egy gyönyörű játék, a Syndicate pedig egy igazán érdekes történetet mesél el, de valahogy hiányzott belőlük az a varázs, amit anno Altair, Ezio, vagy éppen Connor irányítása során éreztem.

Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha ezek után azt mondom, az Origins olyan volt nekem, mintha golfütővel suhintották volna meg a férfiasságom. A lopakodós, történetközpontú történelemórából egy szerintem kissé erőltetett RPG címmé változott. Ráadásul Desmond teljesen az enyészeté lett, az új főszereplő egy Layla nevű hölgy, aki néha fejest ugrik a múltba. (Rendben, ennél azért komolyabb a sztori, erről a Youtube csatornánkon egyébként egy kisebb sorozatot is készítettünk.)

Egy szó mint száz, valószínűleg engem az zavar, hogy a Ubisoft az új, egyébként tényleg szórakoztató és lenyűgöző méretű RPG-it az Assassin’s Creed franchise zászlaja alatt értékesíti. Véleményem szerint, ha nem lenne a Valhalla név elé biggyesztve az, hogy „Orgyilkosok Krédója”, vélhetően én magam sem ódzkodnék tőlük annyira.

Most viszont, a Cenega Magyarország jóvoltából esélyem adódott arra, hogy beleássam magam a legújabb kalandba és némiképp javítsak (magamnak) a sorozat megítélésén.

Üdv a fagyos északon!

Európa sötét középkorában járunk, ahol egy viking harcos bőrébe bújunk. Karakterünk neve Eivor, aki nagy meglepetésre lehet nő, vagy akár férfi is. A fejlesztők jópofa megoldást találtak erre az opcióra, lényegében egy Abstergo hibával palástolják a karakter nemének megválasztását. A bevezető jelenet végén töredezni kezd a kép és megjelenik egy hibaüzenet. A rendszer felszólít minket, hogy válasszuk ki, hogy karakterünk milyen nemű, mert a DNS-memória alapján gyakorlatilag bármelyik lehet, az adatok „hibásak”.

Itt eldönthetjük, hogy női karaktert, vagy férfi karaktert szeretnénk irányítani a történetben. Sőt, ha bevállalósak vagyunk, akkor akár a rendszerre is bízhatjuk a választást. Nem hiszem, hogy nagyot lehet hibázni, mindkét modellt próbáltam, tökéletesen beleillenek az atmoszférába. Talán a név miatt választottam a teljes végigjátszáshoz a férfi karaktert, mert számomra férfiasabb csengése volt. Persze ez csak egy személyes preferencia…

A történet szerint hősünkkel, némi bevezető küldetések után, elindulunk Britannia irányába, hogy megtaláljuk azt az új helyet, amit végre otthonunknak nevezhetünk. Az új vidéken Eivor belekeveredik a politikába, valamint olyan titokzatos nyomokra bukkan, ami az életét szorosan belefűzi az Assassin’s Creed történetfüzérébe. De talán legyen ennyi elég a sztoriról, ezt a részét mindenképpen teljes egészében kell látni és kiélvezni. Ha érdekel a játék, nem szeretném elrontani a szórakozást.

Visszatérő mechanikák

Az Assassin’s Creed Valhallával a Ubisoft egy kicsit segít a rajongóknak nosztalgiázni. Ismét komoly szerepet kap a lopakodás, s erre bőven kapunk lehetőséget is a játék során. Magas növényzet, vagy éppen népes terek, Eivorral újból megízlelhetjük, hogy milyen volt régen bujkálni a katonák elöl. Az igazság az, hogy az Origins és az Odyssey ilyen téren nem volt valami erős, így felüdülés volt látni, hogy ezúttal megint kulcsszerepet kap a megfontolt játékstílus. Még akkor is, ha én magam sosem kedveltem igazán az ilyesmit. (Isten óvjon a Metal Gear-szériától!)

A karakterünk mozgása és az akció is sokkal hűbb a régi játékokhoz, tényleg kiváló munkát végzett a fejlesztőcsapat. Az egy kicsit fájt a szívemnek, hogy a játék legelején a hősünk még nem birtokol rejtett pengét, így nem is vagyunk képesek csöndben levadászni az ellent. Holott szerintem egy okos rántással akár egy baltával is el lehet némítani egy katonát…

Sokan éppen azt kedvelték az előző két játékban, hogy szakított a régi modellel és mert újat mutatni. Nos, nekem meg pontosan ez volt az a pont, ami kicsit eltérítette az Assassin’s Creed vonaltól a sorozatot. A montreáliak viszont most vegyítették a lehetőségeiket, s mindkét irányzat legjobb elemeit gyúrták össze. Így a játékmenet egyszerre idézi a legendás epizódokat, valamint az új RPG-s vonalat. A mozgástér viszont egyértelműen szűkült, az Odyssey sokkal szabadabbnak érződött, mint a Valhalla.

Az, hogy utóbbi egy jó, vagy rossz aspektusa lesz a játéknak, bizony a játékosok ízlése fogja eldönteni. Számomra tud zavaróan nyílt lenni egy világ, így én külön örültem, hogy ezúttal nem arról van szó, hogy minden (is) lehetséges, hanem némiképp vezetve van a játékmenet. Félreértés ne essék, így is szabadon megmászható szinte minden, csupán a görög installációval összehasonlítva szerintem ilyen téren csökkentek a lehetőségek.

Harcok, harcok hátán

Ahogy korábban is említettem, a Valhalla esetében ismét fontos tud lenni a lopakodás. Viszont nem annyira, mint például Altair életében. Eivor egy kiváló harcos, amit a játék szeret is kiemelni. Temérdek akciójelenetbe, csatába és egyéb párbajba botlunk a kaland során, ezeket pedig a kiváló harcrendszer színesíti. Az orgyilkosos hatás itt sem érződik annyira, viszont igazi, vérbeli vikingnek érezhetjük magunkat játék közben. Teljesen mindegy, hogy egykezes, kétkezes, vagy dupla fejszével hadonászunk, a harcok az elejétől a végéig szórakoztatóak. Minél nehezebb fokozaton játsszuk a játékot, annál durvább a kihívás is. A legnehezebb fokozaton például egy-egy összecsapás olyan volt, mintha a Dark Souls játékok egyik epizódjával játszottam volna. Szégyen, vagy nem szégyen, bizony volt, hogy enyhítettem a nehézségen, hogy tovább tudjak haladni a történetben.

Az Odyssey-hez viszonyítva sokkal taktikusabbak az összecsapások, valamint nagyobb szerepet kapnak a fegyvertípusok is. Sokkal inkább érezhető, hogy a felszerelésünk meghatározza a játékstílusunkat. S így ellenfeleink mozdulatait is sokszínűbbek természetesen. Egy nagyobb csatában tehát többféle taktikát és stratégiát kell néha használni, ami bőven hozzáad a Valhalla szavatosságához.

Nincs is fontosabb a településnél

A játék nem csak arról szól, hogy egy harcossal keresztülvágjuk magunkat az ellenfeleken, majd pedig bezsebeljük a jutalmat. Bizony fontos, hogy építsük a kapcsolatokat és fejlesszük a közösségünket.

Mivel a gyarmatosítás időszakában vagyunk, így Eivorral az is a feladatunk, hogy növeljük a táborunk, vagy ha úgy jobban tetszik, a népünk populációját. Minél előrébb haladunk a történetben, annál nagyobbá válik a csapat, akik egyébként küldetésekkel is eláraszthatnak minket. Természetesen van lehetőségünk beszélgetni is az emberekkel, ami tovább színesíti a történetet. Sajnos ez a szegmens nem lett túlságosan jól kidolgozva, legalábbis számomra nem adott túl sok mindent a játékmenethez.

A rajtaütések (raidek) annál inkább!

Jó vikinghez méltóan összeverbuválhatunk magunknak egy kisebb csapatot, akikkel rajtaütéseket szervezhetünk. Lerohanhatunk óvatlan katonacsoportokat, táborokat, vagy éppen kolostorokat. Utóbbiak szükségesek a településünk fejlesztéséhez. A katonáink mesterséges intelligenciája hagy némi kivetnivalót maga után, ám ettől még tényleg jópofa helyzetek jöhetnek ki a raidekből. Ráadásul még jó cuccok is eshetnek az értékes ládákból.

Van olyan, hogy túl sok tartalom?

Szerintem nincs, viszont ebben az esetben sajnos saját magammal kellett ellentmondjak. Bizony úgy éreztem, hogy túl sok minden szeretne lenni a Valhalla egyszerre. Ezt a részt óvatosan kezelem, mert valószínűleg irtózatosan szubjektív az én nézőpontom.

Viszont a két világ (a középkori Norvégia és Britannia) nálam nagyon kontrasztosan hatott. Amíg a brit vidéken járkáltam, minden nagyon atentikus és földhözragadt volt, viszont a norvég mitológia ebből időről időre rendesen kizökkentett. Valamint ott voltak az opcionális lehetőségek.

Társasjátékozhatunk, indulhatunk ivóversenyen, verekedhetünk kihívókkal, vagy akár viking rap-párbajt is vívhatunk. Az egyéb puzzle lehetőségekről meg még csak nem is beszéltem. Összességében tehát telis tele van lehetőséggel, ami szerintem objektíven szuper dolog, viszont biztosan lesznek olyanok, akiket ez a mennyiség már-már zavarni fog.

Verdikt

Én úgy látom, hogy az Assassin’s Creed Valhalla legnagyobb hibája az, hogy egyszerre szeretne AC játék lenni és egy masszív open-world RPG. A kettő ebben az esetben nem működik együtt hibátlanul, ám ez nem jelenti azt, hogy nem egy jó játékot dobott ezúttal piacra a Ubisoft.

Apropó Ubisoft! Bugokra ebben az esetben is lehet majd számítani, valamint a gyengébb gépeken (pl. PS4 Slim), bizony egyszer-egyszer megnyekkenhet a játék. Ekkor komoly FPS zuhanásokat lehet tapasztalni. Nem kell félni tőle, ezek nem minden percben történnek meg, de azért elő tudnak fordulni.

PC-n és az újgenerációs masinákon, mint a PlayStation 5 és az Xbox S/X, lenyűgöző képi világgal rendelkezik a játék. PS4-en és Xbox One-on viszont nem sok javulás tapasztalható az Odyssey-hez képest. Itt érezhető, hogy melyik irány volt a fókusz a Ubisoft háza táján.

Az Assassin’s Creed Valhalla egy kiváló RPG, ami valószínűleg a régi motorosokat is le fogja tudni nyűgözni. Egyáltalán nem hibátlan, ám hosszú idő óta az első olyan cím, ami ugyan nyomokban, de tartalmazott némi varázst a régi epizódokból. Rajongóknak kötelező, a nyílt világú szerepjátékok szerelmeseinek pedig erősen ajánlott.

A játékot a Cenega Magyarországnak köszönhetően, PlayStation 4-en teszteltük.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

Összefoglalás

Egy genderfluid viking története – Assassin’s Creed Valhalla teszt


Szerzői értékelés

8

Az Assassin's Creed Valhalla egy kiváló RPG, ami valószínűleg a régi motorosokat is le fogja tudni nyűgözni. Egyáltalán nem hibátlan, ám hosszú idő óta az első olyan cím, ami ugyan nyomokban, de tartalmazott némi varázst a régi epizódokból. Rajongóknak kötelező, a nyílt világú szerepjátékok szerelmeseinek pedig erősen ajánlott.

Olvasói értékelés

9

×