Tech/Tudomány

Szándékos iPhone 12 másolás, vagy egyszerű véletlen? – Ilyen lesz a Huawei Nova 8 SE

Érdekes dizájnnal kerül piacra a november 11-én érkező Huawei Nova 8 SE. A kinézet viszont nem azért különleges, mert sok mindenben eltér a fél évvel ezelőtt bemutatott Nova 7 SE modellektől. Sokkal inkább az a feltűnő, hogy túlságosan is hasonlít az új iPhone 12-esek dizájnjára.

Iparági körökben régóta ismertek voltak az iPhone 12 tervei, vélhetően innen merítettek ihletet a Huawei szakemberei is. A dizájn központi eleme ugyanis éppúgy a szögletesítés lett, mint az iPhone 12 esetében. A középkategóriás Nova 8 SE tervezésénél persze figyeltek rá, hogy eltérések is legyenek a két készülék között, más a szenzorsziget és a kamerarendszer kiosztása is.

Viszont az biztos, hogy a Nova 8 SE sokkal inkább hasonlít egy iPhone 12-re, mint az elődnek számító Nova 7 SE-re.

Az októberben bemutatott iPhone 12-vel szemben nagy fegyvertény a Huawei kezében, hogy bár a dizájn nagyban hasonlít az új Apple készülékekre, az áruk jóval alacsonyabb. A sima iPhone 12 egy 350.000 forint körüli árcéduláról indul, de még az iPhone 12 mini is 300.000-nél kezdődik. Az új, középkategóriás Huawei-t ezzel szemben 120.000 forintért lehet majd megvásárolni.

DV

Korábbi cikkek

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

8 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

8 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

12 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

12 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

12 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

13 óra telt el azóta...