Talán visszatérnek páran.

Az utóbbi időben nagyon nem fut jól a PUBG szekere. Az új pálya sokak számára csalódás volt, az új szezon pedig szintén nem túl nagy durranás a játékosok szerint. Ennek köszönhetően a PUBG történetében először új szezon megérkezésével is csökkent a játékosbázis.

Valószínűleg épp ezért állt elő valami újjal a PUBG Corp. Ezúttal a régóta vágyott Hardcore módot hozták el, amit valahogy úgy kell elképzelni, mint régen a Call of Duty Realism módját. A képernyőről gyakorlatilag szinte teljesen eltűntették a kezelőfelületet, még a célkeresztet sem látjuk, nemhogy a térképet! Ennek megfelelően mindenkinek jobban oda kell figyelni majd a játékban, ugyanis az összes segítő funkció kikerült a repertoárból.

Ugyanakkor a hardcore mód kizárólag squad módban játszható, legyen az TPP vagy FPP. Rossz hír, hogy az egyszemélyes squadokat sem engedélyezik, azaz mindenképp beoszt egy csapatba a rendszer, ha nincs meg a megfelelő létszám.

A hardcore játékmód mint PC-n, mind pedig konzolon kipróbálható, viszont a PUBG Labs keretein belül, azaz valahol a képernyő szélén keressétek majd a Hardcore feliratot. Ezúttal is egy ideiglenes játékmódról van szó, ennek megfelelően hétfő reggel 8-ig tart a kipróbálási lehetőség. Amennyiben pedig sikeresnek bizonyul, úgy később akár állandó játékmód is válhat belőle.

További információért keressétek a PUBG hivatalos oldalát

×