Életmód

A BlizzCon Online teljesen ingyen nézhető lesz

A BlizzCon az elmúlt 15 évben rendszeresen összehozta a Blizzard rajongókat, ám 2021-ben teljesen másképp történik majd minden. A koronavírus-járvány miatt a Blizzard úgy döntött, hogy online BlizzCont tart, most pedig az is kiderült, hogyan lehet nyomon követni.

A BlizzCon mindenki számára ingyen nézhető lesz.

 

A korábbi BlizzCon jegyek nagyjából 199 dollárba kerültek (kb. 60 ezer forint), ami azt jelenti, hogy a rendezvény azok számára volt jó móka, akik ki tudtak fizetni egy ekkora összeget. Persze akkor is zajlott online közvetítés, ám ahhoz, hogy valaki otthonról kövesse az eseményeket, 50 dolláros online jegyet kellett váltania.

A BlizzCon Online, más néven a BlizzConline azonban ingyenes online esemény lesz, amit bárki nyomon követhet.

Nyilván erre azért volt szükség, hogy a Blizzard minél több rajongót lásson az esemény alkalmával a nézők között. J. Allen Brack, a Blizzard Entertainment elnöke azt szeretné, hogy a BlizzConline egy nagy virtuális ünnep legyen, amibe a járvány alatt is minél többen kapcsolódnak be. A Blizzard így akar kapcsolatban maradni a játékosokkal.

Az ingyenes online esemény tehát olyanoknak is lehetőséget nyújt a BlizzCon élmény elérése, akik eddig semmilyen formában nem látták az eseményt. Természetesen nem a BlizzCon az egyetlen nagy gaming esemény, mely a jövőben valószínűleg online formában kerül megrendezésre. Az online GDC esetében azonban majd a közvetítésre is jegyet kell váltani.

A BlizzCon ingyenességének köszönhetően így mindenki friss infót kaphat a Diablo 4-ről, és más közelgő játékokról, mint az Overwatch 2.

A Blizzard arra törekszik, hogy a BlizzConline minél jobban hasonlítson az „igazi” BlizzCon eseményre.

 

DV

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

1 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

3 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

4 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

4 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

4 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

4 óra telt el azóta...