Szórták a pénzt rendesen.

A Microsoft minden évben próbálkozott mindent megtenni azért, hogy a minél nagyobb sikert arassanak konzol fronton is. Az Xbox Classic után az Xbox 360 elképesztő PR kampányt kapott, volt viszont egy szégyenfolt is a redmondi cég híres konzoljának életében, amit a legtöbben csak 3 ledes hibaként ismernek.

A külföldön „Red Ring of Death” néven elhíresült hiba sajnos az Xbox 360-as konzolok végét jelentette. Ráadásul a legtöbb eset még garanciaidőn belül jelentkezett, aminek köszönhetően a Microsoftnak kellett állnia a javítási költségeket. Most Peter Moore, az Xbox korábbi fejese elárulta, hogy mekkorára is rúgott pontosan ez az összeg.

Mindenki kapaszkodjon meg, ugyanis a 3 ledes hiba javítási költségei mintegy 1,15 milliárd dolláros terhet róttak a Microsoftra.

Ez a jelenlegi középárfolyam mellett 361,8 milliárd forintnak felelne meg. Ebből is látszik, hogy a Microsoft milyen komoly áldozatot hozott az Xbox 360 megmentése érdekében.

A hibás konzolok után persze érkeztek az új alaplappal szerelt gépek és a hűtésre is jobban odafigyeltek a későbbiekben, persze ettől függetlenül az 1,15 milliárd dollárt ki kellett pengetnie a cégnek. Cserébe viszont a felhasználók is örültek, hiszen nem kellett kidobniuk a gépüket. Moore állítása szerint konzoloknként 100 dollárt kellett javíttatásra fordítaniuk, amiből hamar lehet következtetni, hogy milyen gyakori jelenség is volt a „Red Ring of Death”.

 

×