Bemutatunk még egy „okos” Call of Duty: Warzone streamert, aki nem fél élő adásban csalni. Természetesen tiltották a csatornáját.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádom nézni azokat a szerencsétleneket, akik élő adásban csalnak, lebuknak és még nekik áll feljebb. Egyszerűen érdekes figyelni az emberi viselkedés eme formáját. Ilyen és hasonló esetekről mi is rendszeresen beszámolunk, sőt még egy videót is készítettünk a legdurvább esetekről.

 

Ahogy azt mindenki jól tudja, az utóbbi időben a rengeteg játékhiba mellett a csalók jelentik a legnagyobb problémát a Warzone-ban. Persze az Activision büszke arra, hogy a játék indulása óta már több mint 200 ezer embert tiltottak ki a játékból, még mindig rengetegen folyamodnak csaláshoz.

Festation élőben csalt, azóta nincs csatornája.

Ma főszereplőnk a Twitchen festation névre hallgató streamer, aki volt olyan bátor és egyértelmű csalások használatával játszott. Ez olyan nyilvánvaló volt, hogy természetesen a chat is kiakadt, sőt volt aki a Twitteren jelentette ismert tartalomgyártóknak az esetet.

Persze, amikor a chat figyelmeztette, gyorsan Black Ops 4-re váltott, ám akkor már késő volt. Ahogy az az alábbi videóban is látható, a játékos minden más játékos helyét és mozgását látja a mapon. Ehhez hasonlóan a lootolható fegyverek, pénz, páncélok helyei is láthatók. Hősünk” egyébként így is hamar a Gulagba került, hiszen egy Cluster Strike felrobbantja.

 

Természetesen nem ez az első alkalom, hogy egy streamert kitiltanak csalás miatt, ám néha nehéz megállapítani a csalást. Ez egy olyan eset, amikor szerencsére egyértelmű. Bár jó hír, hogy az ilyen streamereket kitiltják, sajnos bizonyítja, hogy jelenleg még mindig számtalan elérhető és működő cheat-szoftver szerezhető be.

Sajnos így bármikor szembe találhatjuk magunkat azzal, hogy egy csaló áldozatai leszünk.

https://www.facebook.com/groups/warzonehungary/

×