Új tartalmak mellett temérdek pályaváltoztatás is érkezett a Fortnite Battle Royale-ba a 2020-as Fortnitemares esemény során.

A tegnapi nappal egy újabb Fortnite frissítést köszönthettünk. Ami érdekes, hogy a Fortnitemares esemény magába foglaló csomag a megszokottnál nagyobb terjedelmű volt, ám ennek is megvolt a célja. Többek között az, hogy csökkentse a játék könyvtárát. A korábban akár 80 gigát is elfoglaló Fortnite mappa ma már 20 giga környékén nyom csak, ez pedig egy igazán nemes húzás volt a fejlesztőktől. Arról nem is beszélve, hogy a jövőben a további frissítések is kisebbek lesznek a kiadó szerint.

Történtek persze a játékban is módosítások. Számtalan új kozmetikai tárgy ütötte fel a fejét, na meg több érkezőről is megtudtunk pár infót. Ugyan a játékbeli modelljét még nem láttuk, de tudjuk a Fortnite Achivement rendszere miatt, hogy érkezik egy új Marvel szuperhős is, Ghost Rider.

A hátborzongató képregényes karakter most tökéletesen bele fog illeni a játék tematikájába. A szigeten ugyanis eluralkodtak a szörnyek és szellemek, amik ahol csak tudták, maguk képére alakították a Battle Royale pályát.

Witchshack

A boszorkánykunyhók a játék legérdekesebb bővítményei. Az épületekben hasznos tárgyakra tehetünk szert (mint például az új seprű-jármű), ha éppen szerencsések vagyunk és nem kell megharcolni értük. Érdemes megkörnyékezni őket, ha esetleg rábukkanunk egyre.

Midas megidézése

 

FortTory, az egyik rezidens adatbányász rábukkant egy gyertyakörre, ami nagy valószínűséggel a halott Midas felélesztése okán tetszeleg a pályán. Nem ad túl sokat hozzá a játékmenethez, viszont szórakoztató kis bónusz a fejlesztőktől.

The Ruins

Egyértelműen a legszignifikánsabb pályamódosítás a v14.40-ből. Authority elveszítette a nevét és mostantól csak The Ruins néven találhatjuk meg a térképen. Már nem az a robosztus erődítmény, amihez hozzászokhattunk, sokkal inkább egy szellemjárta romos épületre kell gondolni.

Egyéb dekorációk a világban

Az utolsó említésre méltó változtatás a Fortnite épületeinek dekorációja. Minden épület megkapta a maga tematikus átalakítását, ezzel is jelezve, hogy a Fortnite világban élő emberek is ünnepelnek velünk együtt.

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×