Előre felkészül a vörös osztag.

Erős kettősség jellemzi a mai napig az Nvidia 2. generációs RTX-eit, ugyanis hiába lett elképesztő jó ár-érték arányú a kártya, ha kizárólag papíron látjuk az árcédulát és nem lehet kapni a boltokban. Persze páran sikeresen betáraztak, de sajnos a legtöbben továbbra is várják, hogy végre kapható legyen az Nvidia új üdvöskéje.

Nos, az AMD nem fogja a véletlenre bízni a kártyák terjesztését. Látták ugyanis, hogy mekkora probléma volt a bányász felvásárlókból, a nyerészkedőkből, így ezekre mind próbáltak megoldást találni. A partnerek már meg is kapták az útmutatókat, amiben többek között olyan szigorítások szerepelnek, mi szerint egy ember csupán egyetlen kártyát vásárolhat, továbbá szorgalmazzák a várólisták bevezetését is.

A kiküldött dokumentum

Ezen felül az első hetekben az AMD is limitált készletekkel fog gazdálkodni, megígérték viszont, hogy folyamatos lesz az ellátás és próbálnak mindent megtenni azért, hogy a karácsonyi szezonra mindenkinek jusson az új RX 6000-esekből. Kíváncsian várjuk, hogy miként fog alakulni az AMD nagy rajtja. Ha tényleg olyan erős a kártyájuk, mint mutatták, akkor az komoly fejtörést okozhat az Nvidiának. Hiába erősebb az RTX 3080/3090, ha egyszerűen nem lehet kapni sehol.

Láttad már, hogy mennyibe kerül nálunk egy RTX 3080?

Mennyibe kerül egy RTX 3080 Magyarországon? – Szétnéztünk a hazai piacon

Nemsokára itt a Cyberpunk 2077, Te már felkészültél?

×