Megérkezett a várva-várt új hét.

Ismét elérkezett a váltás az Epic Games webshopjában. Ezen a héten ismét a horror került a középpontba, a fő húzócím ugyanis a Layers of Fear 2, ami nem mellesleg tavaly jelent még és jelenleg is 30 eurót (~11 ezer forintot) kérnek érte. Emellett a Costume Quest 2 is 15 eurót, azaz nagyjából 5500 forintot kóstál teljes áron, ennek megfelelően 16 500 forintnyi játékot ad ezúttal ingyen az Epic.

A Layers of Fear 2 az egyik cím, ez a 2016-ban megjelent horrorjáték folytatása, amelyben óceánjáró hajóban játszódik, itt pedig mindenféle megrázó események sorozatával találjuk szembe magunkat. Az pedig, hogy miként végződik a történet, kizárólag rajtunk múlik.

 

A borzongáson túl egy Costume Quest 2 nevű játék is érkezik, amivel szintén a Halloweenre gyúrhatunk rá. A történet szerint ugyanis gonosz fogorvos megelégelte a sok cukros édességet, amit Halloween idején kapnak a gyerekek, ezért elhajlította az időt és egy olyan világba kalauzolt, ahol mindenkinek a szájhigiéniája az első. A fiatalokból álló csapatunkban mi pedig megpróbáljuk visszahozni a régi szép időket.

Az ajánlatot erre találjátok.

Az akció egészen jövőhét csütörtökig tart.

 

 

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×