Természetesen, hogy melyik film kinek milyen félelmetes, az szubjektív, ám most a tudomány is tett egy megállapítást.

Közeledik a Halloween, és bár nálunk ez nem olyan hatalmas ünnep, mint a világ másik oldalán, azért mi is kivesszük a részünket a borzongásból. Bár a koronavírus-járvány kicsit megnehezíti a Halloween bulikat, a játékok eseményei gondoskodnak arról, hogy legyen részünk horrorélményben. Közben persze a horrorrajongók is felkészülnek, és azon vitáznak, hogy vajon melyik film lehet a legfélelmetesebb. Ezt persze mindenki maga dönti el, ám most egy tudományos megállapítás is született.

A „Félelem Tudománya” nevű tanulmány szerint a Sinister című film a legfélelmetesebb.

 

A Broadbandchoices nemrég egy olyan kutatást készített, mely során 50 különböző életkorú ember vett részt. Az alanyok több mint ezer órányi horrort néztek végig, miközben folyamatosan figyelték a pulzusszámukat.

Végül sikerült ez alapján 35 filmre szűkíteni a listát. Aztán kiderült, hogy a kutatásban résztvevők szíve a 2012-es Sinister című horror alatt vert a leginkább. A résztvevők pulzusa a legtöbb filmnél 65/perc volt, de a Sinister nézése közben átlag 86/perc körül mozgott – írja az OffMedia.

A második egyébként az Insidious, a top 10-ben pedig helyet kapott a „Démonok között”, az „Örökség”, a „Parajelenségek”, a „Valami követ”, a „Démonok között 2”, a „Babadook”, a „Barlang”, és „A Látogatás” is.

Science of Scare Project BROADBANDCHOICES

Számodra melyik horrorfilm a legparásabb?

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×