A Call of Duty játékok sokaknak okoztak örömet az elmúlt jó pár évben. Mi is játszottunk a legtöbbel, összeállítottuk hát a saját „OP” listánkat.

A Black Ops Cold War megjelenése még csak a kanyarban van, s a játékosok már arról beszélnek, hogy mennyire túl lett tolva az AK74u. A tesztidőszakát élő játék a Call of Duty széria legújabb installációja, a meta mint olyan pedig valószínűleg ezt a címet sem fogja elkerülni. Ezzel pedig véleményem szerint nincs semmi probléma. Ha valaki szórakozásképp játszik egy játékkal, annak mindegy lesz, hogy milyen fegyvert forgat. Ám ha az eredményekre szeretnénk ráfeküdni, akkor bizony követni kell a fejlesztők által kijelölt utat. Ezen az úton találkozhatunk átlagon felüli, na meg félelmetesen megpakolt fegyverekkel. Utóbbiak mindig is meghatározói lesznek az aktuális játék metájának, na meg ezek lesznek azok az elemek, amik először lesznek gyengítve a fejlesztők által.

Ahogy már kezd kialakulni a Cold War esetében a legerősebb fegyver képe, úgy a korábbi játékokból is határozottan körbe tudjuk írni ezt a kategóriát. Megnéztük, hogy a korábbi Call of Duty játékokból mely fegyverek voltak a legerősebbek, s ezek közül is kiválasztottuk a kedvenceinket.

Íme hát a Call of Duty széria öt legerősebb fegyvere:

Call of Duty 4: Modern Warfare – M16A4

Az M16A4 mindig is nagy kedvencem volt. Nem csak a CoD-ok esetében húztam efelé a fegyver felé, hanem ahol csak lehetett ezt használtam. Anno a Cod 4: MW esetében pedig szerencsém volt, ugyanis a fejlesztők a játék legdurvább fegyverévé tették. A muliban félelmetesen teljesített a Stopping Power perknek köszönhetően, így pedig könnyűszerrel tudtunk one-burstölni ellenfeleket. A széria egyik legikonikusabb fegyvere mind a mai napig.

Call of Duty: Infinite Warfare – OSA

A Ghosts-ban és az Advanced Warfare-ben még ARX-160 néven lehetett megtalálni ezt a fegyvert, ám az Infinite Warfare-ben már OSA néven jelent meg. A beépített gránátvető mellé zseniális tűzerő párosult, még úgy is, hogy a játék történetének egyik legrosszabb iron sightját kapta alapfelszereltség gyanánt. Gyakorlatilag bármire jó volt, mindenki megtalálhatta a neki legmegfelelőbb játékstílust vele.

Call of Duty: Black Ops 4 – Auger DMR

A Black Ops 4 egy teljesen új fegyverkategóriát vezetett be, ami a játékon belül a Tactical Rifles nevet kapta. Ebbe a csoportba tartozott az Auger DMR is, ami a játék egyik legőrültebb találmánya volt. Lórúgás erősségű lövései és relatíve mély tára egy igazán kellemes kombináció volt a kezdő és profi játékosoknak egyaránt. Ellenben a többi távcsöves fegyverrel, az Auger közelről is effektív volt. Véleményem szerint ez volt a Call of Duty játékok eddigi legerősebb eleme.

Call of Duty: Modern Warfare 2 – Model 1887

Nem hiába írtam azt, amit az Augerről. A közösség ugyanis valószínűleg a „CoD játékok legerősebb fegyvere” felütés mögött a Model 1887-es shotgunt láthatja. A Modern Warfare 2 pre-patch során a játékosok elkerekedett szemmel konstatálták, hogy a szóban forgó fegyver egy igazi gyilkológép. Komolyabb válasz nem is volt rá, így ha valaki sikereket akart elérni, csak és kizárólag a Model 1887-et forgathatta. Ráadásul nem is akárhogyan, az Akimbo kiegészítővel dupla hatást érhettünk el, a már így is „sniper távolságokba” ható fegyverrel. Szerencsére jött egy komolyabb nerf és akkor már „csak” Akimbóval volt kellemetlen.

Call of Duty: Black Ops 2 – MSMC

A Treyarch-által fejlesztett Black Ops 2 a széria egyik legkellemesebb játékmenetét tárta a játékosok elé. Mivel hatalmas hangsúlyt fektettek a kompetitív érára, így a fegyverek egyensúlya talán az egyik legjobb volt a Call of Duty játékok közül. Épp ezért gondoltam, hogy az itt kiemelkedő fegyver megérdemli a figyelmet, ugyanis egy olyan helyzetben túlteljesíteni, ahol semmi más nem képes megtörni az egyensúlyt, igazán jó teljesítmény.

Az SMG-k kategóriájából az MSMC volt az a fegyver, amit szinte mindenki szeretett használni. Kiszámítható visszarúgás, masszív sebzés és kiváló hip fire tűzerő jellemezte. Sőt meglepően jól teljesített nagyobb távolságokban, így a sokszínűsége miatt a Black Ops 2 meta egyik legkedveltebb eleme lett.

Figyelem! A cikk teljes mértékben szubjektív véleményt tartalmaz.

https://www.facebook.com/groups/codmwhungary/

×