A League of Legends világbajnokság döntője egy rangos esemény, egyesek pedig képesek elképesztő összegért árulni, az egyébként ingyenes jegyet.

A koronavírus-járvány miatt az utóbbi időben a legtöbb esemény elmaradt, a közönség otthonról szemlélődhetett. Azonban úgy tűnik, a járvány ellenére egy-egy esemény már kész arra, hogy élő közönséget is befogadjon. Így lesz ez a League of Legends Worlds 2020 döntőjének esetében is.

Természetesen a jegyek csak korlátozott számban kaphatók.

A LoL világbajnokság helyszíne egyébként a sanghaji Pudong Football Stadium lesz október 31-én, és bár nem mindenki lehet jelen, a kínai szurkolók már most mindent megtesznek azért, hogy legyen helyük. Fontos tudni, hogy az összes elérhető 6312 jegy mindegyike ingyenes. A véletlenszerű sorsolásra több mint 3 millióan jelentkeztek, hogy el tudjanak menni.

Sajnos azonban egyesek már most hasznot húznak az ingyenes jegyekből.

Miközben természetesen a szervezők komoly intézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy ne lehessen jegyüzérkedni, a kínai média szerint egyesek már árulják az ingyenes jegyeket, nem kis összegekért. Sanghajban a hatóságok már vizsgálják azokat az eseteket, ahol a LoL Worlds 2020 döntőjének jegyeit több ezer dollárért árulják.

 

A legmagasabb ár 30 000 jüan volt, ami a jelenlegi árfolyamon 4462 dollár. Ez forintban nagyjából 1 363 319 forint.

Mivel a jegyigénylőknek személyes adatokat kell megadniuk, hogy jegyet nyerjenek, valamint arcfelismerést használnak majd a stadionban, nem világos, hogy az ilyen jegyek vásárlói hogyan jutnak majd be.

A jelenség viszont jól mutatja, hogy mekkora igény van most a 2020-as LoL döntőre, főleg azután, hogy számos esport esemény elmaradt. A kínaiak számára különösen fontos lehet az esemény, hiszen az LPL csapatai, a Suning és a Top Esports október 25-én csapnak össze a második elődöntőben.

Te vennél ennyiért ingyen jegyet?

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×