A League of Legends Wild Rift egy hivatalos mobilos és konzolos portja lesz a nagy sikerű, már több mint 10 éves MOBA-nak. Hamarosan megjelenik.

A Wild Rift a nagy sikerű League of Legends MOBA telefonos és később konzolos verziója lesz. A játékok csupán csak az alapokban fognak megegyezni, bőven lesznek olyan elemek, amiben a kettő eltér majd egymástól. Vagyis így a PC-s LoL játékosoknak sem lesz unalmas kipróbálni a Wild Riftet.

Apropó kipróbálás, a játék már a béta időszakát éli, a legnagyobb régiókban a Riot már teszteli a játékot mind Androidon, mind pedig iOS-en. A hivatalos iPhone 12 bemutatóprogramjába még bele is került a Wild Rift, ezzel nyomatékosítva, hogy komoly célokkal kerül majd piacra.

A legnagyobb meglepetés mégis most ért minket a napokban, a Riot Games bejelentette, hogy még idén megjelenik a League of Legends Wild Rift. Erre az iPhone bemutató miatt lehetett számítani, ám a hidegzuhany még hátravolt.

A Wild Rift csupán Európában jelenik meg idén, Amerikában csupán 2021 elején válik bárki által játszhatóvá.

 

A meglepő bejelentés mellett azt is megerősítették a fejlesztők, hogy egy új Patch keretén belül hamarosan Lee Sin is bekerül majd a játékba. Természetesen mobil-barát irányítással.

×