Az új generációs konzolok megjelenése előtt folytatódik az előrendelői láz. Már az előrendelés első szakasza is több esetben káoszt eredményezett. A legtöbb online boltban az előrendelői rendszer felmondta szolgálatot. A konzolok percek alatt elfogytak, volt aki be sem tudta fejezni az előrendelést. Voltak, akik botokat használtak, hogy benyúlják mások elől a gépeket, hogy aztán jóval drágábban adják tovább. Mindeközben sokan arra várnak, hogy mikor lesz újabb előrendelhető adag a Sony és a Microsoft új konzoljából.
Az Antonline pár napja Twitteren jelentette be, hogy újabb adag PS5 és Xbox Series X/S előrendelést biztosít.
Annak ellenére, hogy az új konzolok mindegyik változatát kínálták, mondanunk sem kell, ismét percek alatt elfogyott a készlet. Persze nem csak játékokkal együtt kapható a PS5 és Xbox Series X/S csomagok fogytak el, de az ahhoz kapható kiegészítők is, mint a fejhallgató.
A kiegészítőkkel, Xbox Game Pass Ultimate előfizetéssel és különböző játékokkal elérhető csomagok egyébként jóval drágábban kerültek fel, mint az alapcsomag. Annak ellenére, hogy egyes csomagok több mint 700 dollárba kerültek, mind elfogytak már.
Úgy tűnik, hogy a felhasználók, illetve a vásárló botok ismét gyorsak voltak, így már egyetlen konzol sem maradt az Antonline kínálatában.
Egyelőre sajnos nem lehet tudni, hogy hol és mikor jelenik meg újabb előrendelhető készlet PS5 és Xbox Series X/S. Neked már sikerült előrendelni?
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…