Kevés olyan műfaj létezik, ami olyan jól át tudja adni a sci-fik hangulatát, mint a videojátékok. A könyvek egy része nehezen érthető, a filmeket pedig még mindig korlátozzák a technikai megoldások. A kivétel persze erősíti a szabályt. Ezt a hatot mindenkinek érdemes legalább egyszer megnézni!

Tron: Örökség

A film az 1982-es Tron, avagy a számítógép lázadása című első rész folytatásaként került a mozikba 2010-ben. Története is elődje eseményeit viszi tovább, ennek megfelelően középpontjában feltűnnek Jeff Bridges és Bruce Boxleitner eredeti karakterei is, vagyis Kevin Flynn és Alan Bradley. A főszerepben mégis az ifjabb Flynnt alakító Garrett Hedlundot köszönthetjük.

A Tron: Örökség nem hibák nélküli, története is egy rendkívül negatív hozzáállást tükröz a technika és a számítógépek világához. Jellemzően a ‘80-as és ‘90-es években születtek hozzá hasonló, a mesterséges intelligenciákat a főgonosz szerepébe állító filmek. Többek között ilyen a Terminator is. A számítógépes játékvilágban rekedt hős sztorija látványvilágával, történetvezetésével és a modern technika segítségével mégis egy élvezhető és szerethető mozit alkot.

 

A virtuális valóság ezen kívül olyan összecsapásoknak nyújt színteret, amire az igaziban hiába is számítanánk. Mindez kiegészítve a Daft Punk zenéjével ütős elegyet hoz létre a Tron: Örökség formájában.

Gamer – Játék a végsőkig

A Gerard Butler, Michael C. Hall és Logan Lerman főszereplésével készült film inkább esik az akció kategóriájába, alapsztorija miatt kerülhetett mégis ide. A Gamer története szerint ugyanis a jövőben a videojátékok új szintre lépnek, a játékosok pedig már nemcsak virtuális karaktereket irányíthatnak majd. Butler karakterének lépései például a Lerman által alakított Simon Silverstone kezében vannak, a játék pedig szó szerint a végsőkig tart.

 

Emberek küzdenek emberekkel, csakhogy egy virtuális téren keresztül, egy olyan jövőben, ahol a szabad akarat kiváltságnak számít. Egy őrült zseninek köszönhetően emberek milliói élhetik ki gyilkos hajlamaikat rabokon keresztül és válthatják valóra legbetegebb fantáziáikat a szegényebb társadalmi rétegek kárán. Már az elgondolás is szörnyű, a Gamer – Játék a végsőkig karakterei számára azonban ez a valóság, szóval, ha egy elgondolkodtató, mégis brutális akciófilmre vágysz, ez lesz a tökéletes választás.

Ready Player One

A film Earnest Cline azonos című regénye alapján készült Steven Spielberg rendezésében. Mivel 2018-ban mutatták be a mozik és az év egyik legtöbbet emlegetett filmje lett, talán keveseknek kell bemutatni. A lista többi tagjához képest ebben kapják a legnagyobb hangsúlyt a videojátékok is. Szinte az egész történet az Oasis nevű virtuális térben játszódik, ahol mindenki az lehet, ami csak akar.

 

A távoli jövőbe repítő sztori főhősei a játékban elrejtett “húsvéti tojást” keresik a fődíj reményében, nézőként azonban mi is több érdekességre bukkanhatunk. A Ready Player One valódi érzelmi hullámvasút a retro korszak szerelmeseinek. Eredeti Atari játéktól kezdve a Vissza a jövőbe időgépén keresztül feltűnik benne a Szuper haver robotja és még vagy száz másik easter egg is. A film akkor élvezhető ki maximálisan, ha az utalások nagy részét értjük, de akkor is szórakoztató élményben lehet részünk, ha azt sem tudjuk, mi fán terem a Voltron, vagy a Speed Racer.

Ha az elrejtett húsvéti tojások teljes listájára vagyunk kíváncsiak, összesen százharmincnyolcat számolhatunk belőlük. Ezek között vannak szembeötlőbbek is, mint például az óriási gorilla, Kong és kevésbé feltűnőek, mint Harley Quinn és Joker egy buliban, az apróságokról pedig még nem is beszéltünk. Spielberg filmje hemzseg ugyanais az apró utalásoktól a háttérben elrejtett poszterektől kezdve a kitűzőkig. A Ready Player One így nemcsak a játékosok, de minden geek szívét garantáltan megdobogtatja.

Total Recall

Bizony, a jó öreg ‘80-as és ‘90-es évek Arnold Schwarzeneggerrel és a vele készült akció-scifikkel… Fentebb már említettem a Terminatort és hozzá hasonló stílusban most fel is került a listára a Total Recall – Az emlékmás. A film eredetileg 1990-ben jelent meg, de 2012-ben Colin Farrellel is kapott egy feldolgozást.

 

A történet mindkét esetben hasonló és Philip K. Dick Emlékárusítás kicsiben és nagyban című novelláján alapul. Az író 1966-os sztorija az emberi természet egyik legnagyobb problémáját boncolgatja. Mindig mások akarunk lenni, mint akik valójában vagyunk. Tisztelet a kivételnek.

Ezért nézünk filmeket, ezért bújjuk a könyvek lapjait és végső soron ezért is videojátékozunk. Csakhogy a Total Recall világában már nemcsak virtuálisan és ideig-óráig élvezhetjük ki, hogy valaki más bőrébe bújhatunk. Ahogy az már lenni szokott ezeknél a filmeknél egy gátlástalan cég kiaknázva a tárulkozó lehetőségeket tör világuralomra, ebben az esetben a hamis emlékek áruba bocsájtásával.

Végjáték

Na, de nem a Bosszúállók. Az angolul Ender’s Game címet viselő film elnevezése ügyes szójáték a főszereplő nevével. Amellett, hogy olyan színészek tűnnek fel benne, mint Harrison Ford, Viola Davis, vagy Ben Kingsley, érdemes figyelmet fordítani a gyerekszereplőkre is. Asa Butterfield, Hailee Steinfeld és Abigail Breslin óriásit alakítanak benne.

 

Közülük is kiemelkedik a címszereplőt, Endert megformáló Butterfield, aki egy született tehetség, ha videojátékokról és stratégiáról van szó. Épp erre van szüksége a Föld hadseregének is, mert az űrkorszakban ugye már nincs értelme országokra bontani a haderőt.

A Végjáték azon kívül, hogy rendkívül látványos és kiváló színészek szerepelnek benne elég sok gondolkodni valót is ad a nézőinek. Komoly erkölcsi kérdéseket boncolgat és egy olyan csattanóval zárul, amire a film végéig egyáltalán nem számítunk. Vigyázat, lélekre ülős lehet!

+1 Mátrix

Keanu Reeves Matrix

Kép forrása: indiewire.com

A Larry és Andy Wachowski rendezésében, Keanu Reeves, Hugo Weaving, Laurence Fishburne és Carrie-Anne Moss főszereplésével készült filmet talán már senkinek nem kell bemutatni. Ha egy igazán jó sci-fire vágysz, vagy már mindent láttál és csak kell egy aduász a kezedbe, a Mátrix tuti befutó és mindenkinek érdemes látnia legalább egyszer!

A lista nem teljeskörű, igyekeztük változatosan összeállítani. A te kedvencednek jutott hely rajta?

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×