Végre már játszható az új, vulkános pálya.

A PUBG Corp. már korábban megszellőztette, hogy október 21-én érkezik az új pálya, most pedig egy héttel korábban meg is érkezett a tesztszerverre a régóta várt 9.1-es frissítés, aminek keretei között végre bepillantást nyerhetünk Paramo fortyogó vulkánjai mögé.

Paramo

Az új pályát Paramo névre keresztelték el. Egy fortyogó vulkán a fő helyszín, ami bármelyik pillanatban kitörhet. Egy 3×3 km-es területen küzdhet meg majd 64 játékos az első helyezésért. A pálya kizárólag TPP squad módban érhető el, arra nem tértek ki, hogy ez kizárólag a tesztidőszakra értendő-e.

Paramón egyedül crossmotorokkal találkozhatunk majd, ezeket a kis falvak környékén találjuk majd meg legtöbbször. A kék zóna lassabb a többi pályához viszonyítva, de többet sebez. A vörös zónákat pedig szimplán kivették a pályáról. A dinamikus helyszíneknek köszönhetően folyamatosan alkalmazkodnunk kell az újabb helyzetekhez.

Újdonságok

Végre bekerült a régóta várt „response kit”, ami egyfajta instant heal, azaz egy másodpercen belül felhúzhatjuk vele a knockolt társainkat.

Elrejtettek még egy titkos szobakulcsot is, amit könnyen felismerhetünk jellegzetes alakjáról. A nevéhez hűen egy titkos ajtó nyitására szolgál, azt viszont nem tudni, hogy pontosan hol található ez a titkos helyiség.

Bekerült a helikopter is a játékba, ami több funkciót is kapott. Egyrészt mostantól nem repülőgépből fogunk kiugrani, hanem az említett helikopterek fogják helyettesíteni a gépeket. Miután pedig mindenki ugrott, a helikopterek különleges lootot fognak ledobni, ami a teljes felszerelésen túl egy ghillie suitot is rejt majd. Ezzel nagyban megnövelhetjük a túlélési esélyeinket.

Ezen túl elindult a ranked solo, ami a  squad módhoz hasonlóan 64 fővel indul majd, emelt loot mellett. A pályák tekintetében Erangel, Miramar, Vikendi és Sanhok került be a kalapba. Emellett a keresést is finomhangolták a játékosbázisnak megfelelően.

EU
Random pálya
TPP: Solo, Squad, Squad Ranked
FPP: Solo, Duo, Squad, Solo Ranked, Squad Ranked

Ennek megfelelően hazánkban nem fogjuk tudni kiválasztani, hogy melyik pályán szeretnénk játszani.

A Cyberpunk 2077 mercheket láttad már?

 

×