Nem kifejezetten gamer, és pont ezért működik a dolog. Leteszteltük a holland remekműnek beharangozott GXT 414 Zamak fejhallgatót.

A gamer fejhallgatók középkategóriájában őrült harc dúl a vásárlók kegyeiért. Minden évben rengeteg gyártó dobja piacra újdonságait, és rukkol elő különböző, gamereket célzó extrával. Egyaránt szebbnek, jobbnak, ütősebbnek és még gamerebbnek bélyegezve a piacra lépő termékeket.

Eddigi tesztjeink során azonban szembesültünk a ténnyel, hogy a középkategória harcmezején bizony szinte alig van különbség a specifikációk között.

A kábelezés, a fejhallgató frekvencia tartománya, az hangok és a mikrofon érzékenysége nem térnek el jelentősen egymástól. Ha valaki tehát tudja hozni a vásárlók által elvárt standard szintet, akkor van még csak a start mezőn. Ezt felismerve a Trust ráfeküdt a kevésbé elcsépelt extrákra, úgymint a kényelem, univerzális felhasználás és a masszív dizájn. Tesztünkből pedig kiderül, nagyon is jól tették, amikor ezt az utat választották.

 

Masszív külső, lágy és puha belsővel

Már amikor kivesszük a dobozból, érezhető hogy van benne anyag, nem fog eltörni ha hirtelen le kell kapnunk a fejünkről. Strapabíró kialakítását a fémes részek is megerősítik, de mindezek ellenére súlya mégis a kényelmes, 280 g alatti tartományban tudott maradni. Masszív a kábel, és a mikrofon csatlakozójával sem lesznek gondok. A nagy méretű fülpárnák is elsőre talán furcsán hatnak, ettől függetlenül tökéletesen illeszkednek, teljesen kizárva a külső zajokat.

A masszív külső azonban puha és kényelmes belsővel párosulva alkot időtálló megoldást a gamer fejhallgatók piacán. Ezt biztosan nem kell majd évekig lecserélni, egy törött műanyag elem, vagy rojtosodó párna miatt. Ár-érték arányban tehát már itt kiemelkedik a középkategóriás mezőny nagy részéből.

Remek hangzás, szinte bármilyen célra

A fejhallgatóhoz járó kábel hosszúsága és kialakítása, valamint az eltávolítható mikrofon miatt több platformon is élvezhetőek a GXT 414 előnyei. Akár telefon, PC vagy konzol mellé használjuk, akár utcai vagy munkahelyi zenehallgatásra szánjuk, minden területen jól teljesít.

Hangzás tekintetében nem kell félni, az 53mm-es hangszórók hozzák a kívánt színvonalat. Hivatalosan 20-tól egészen 20.000 Hz-es tartományig szólalnak meg a hangok, a középső frekvenciákat kifogástalan minőségben hozza, a basszusokat csak szép óvatosan, hogy még pont ne legyen zavaró. De hogy ne csak dicsérjünk, a szélsőségesen felső és alsó frekvenciáknál már pengeélen táncolt a GXT 414.

A GXT 414 esetén talán a hangzás kiegyenlített, azaz nem találkozunk túl nagy méllyel, de a magasok sem karcosok.  Ebben az esetben tehát azok is megtalálják számításaikat, akik kifejezetten gaming mellé keresik az ideális fejhallgatót, és azok is, akik univerzális darabot szeretnének. Aki viszont a “V” alakzatú, erőteljesebb mélyekkel és magasokkal megáldott hangzást keresi, az rossz helyen jár, persze utólag is bele lehet nyúlni az EQ-ba, ha nagyon szeretnénk.

 

Precíz, de körülményes mikrofon

Normál esetben nem szánnánk külön bekezdést egy gamer fejhallgató mikrofonjának, de ezúttal mégis sort kerítünk rá. Mivel a gaming egyik alapvető kelléke a csapattársakkal folytatott kommunikáció, így a vásárlásnál a hangzás mellett az is fontos szempont, hogy minket milyen jól hallanak majd a többiek. Jó hír, hogy a GXT 414 mikrofonja nem recseg, nem visszahangzik és nem torzít szinte semmit a hangoknál, még felvétel esetén sem.

Az egyetlen nehézség, hogy ezt az ideális állapotot jó pár alkalomba került elérni. Kezdetben ugyanis, ha csak a dobozból kivéve máris felkapnánk, túl érzékenyre konfigurálták a készítők. Minden behallatszik ugyanis a fejhallgatóban általunk hallott hangok közül, ezért mások minden egyes mondatot visszahallanak a mikrofonunkból, és még a játékhangokat is duplán hallják a túlérzékeny beállítás miatt.

Ennek érdekében sajnos nem megúszható, hogy bármilyen program mellé is használjuk, első alkalommal a program adta lehetőségekkel finomra kell hangoljuk a mikrofonunkat a kívánt hatás eléréséhez. Kicsit körülményesnek tűnhet, elsőre én is ezt gondoltam. De pár perc állítgatás után a végeredmény annyira remek, hogy ennyit még simán be lehet vállalni.

Neked bejön a Trust GXT 414? A Leet.hu webshopban megtalálod!

Összefoglalás

Kényelem mindenek felett – Trust GXT 414 Zamak fejhallgató, a megfizethető luxus


Szerzői értékelés

8

Legfőbb hívószavunk tehát a jó ár-érték arány mellett a kényelem lehet, ami több fronton is megnyilvánult a teszt során. Leszerelhető mikrofon, kedvünkre hosszabbítható kábel, jól takaró párnák és minden felület kellemes érzetet kelt a használat során. Nem a levegőbe beszélünk tehát, amikor több platform mellé is ajánljuk, igazi multifunkciós darab, ami ráadásul még bírja is a strapát.

Hibátlan hangzás

Masszív kialakítás

Prémium anyagfelületek

Strapabíró konstrukció

Leszerelhető mikrofon

Jó ár-érték arány

Lecsatlakoztatható mikrofon

A mikrofonba behallatszódik a hangszóró

Körülményes mikrofonbeállítás

Hosszabbító kábelen kívül semmilyen extrát nem kapunk

Olvasói értékelés

9

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

ArenaRacer DARK DESERT

129 990 Ft

Kosárba

129 990 Ft

Az ArenaRacer Dark Desert gamer szék megnövelt magassággal, ülőfelülettel és teherbírással rendelkezik, így nincs olyan gamer, akit ne tudna kiszolgálni! Designja tekintve az elegancia és modern vonalvezetés tökéletes ötvözete,... tovább »

129 990 Ft

Kosárba

  • Hinta funkció
  • Állítható háttámla
  • Állítható ülésmagasság
  • Két memóriapárnával a csomagban
  • Deformálódás tűrő hideghab
  • Tartós hidraulikus emelő
  • Rozsdamentes acél alkatrészek
  • Max. 180 kg terhelésig

Astralis Snapback Sapka

9 320 Ft

Kosárba

9 320 Ft

Astralis Snapback Világosszürke színvilága miatt, tökéletes kiegészítője lehet bármely egyéb Astralis szettednek. De önmagában is méltón képviseli a kedvenc csapatod.

  • snapback
  • Astralis
  • 6 paneles
  • világosszürke

×