Úgy tűnik, a népszerű chipgyártó új vizekre evez.

A legtöbben biztosan találkoztak már a Qualcomm nevével, már csak azért is, mert az okostelefonok java részébe épp a Qualcomm szállítja a SoC chipet, azaz a telefon fő mozgatórugóját. A processzorokon és grafikus gyorsítókon túl viszont úgy fest, saját telefonnal is előrukkol a gyártó. December 1-2 között fogják szélesebb körben az 5 nanométeres gyártástechnológián alapuló Cortex-X1-et, ami a teljesítményéről lesz igazán ismeretes, a DigiTimes értesülései szerint viszont az új csúcs SoC lapkán túl a saját telefonjával is előrukkol a Qualcomm.

A gyártó elsőként a játékosoknak próbál kedvezni, illetve azoknak, akik nagy teljesítményre vágynak, épp ezért a tervezés során az ASUS-szal működtek együtt, akiknek azért van némi tapasztalatuk a gamer eszközökben. Az XDA Developers szerint egyúttal egyességet is kötött a két gyártó, mi szerint a Qualcomm telefonjához szükséges eszközöket (kijelző, kamera, stb..) közös beszerzésből valósítják meg, azaz jó eséllyel találkozhatunk majd ROG elemekkel.

A gyártó első termékei 2021-ben már érkezhetnek is, ám korántsem biztos, hogy minden olyan simán fog menni, mint gondolnánk. Alapvetően valami olyasmit kell elképzelnünk, mint amit az Nvidia csinál a referenciakártyái esetén. Azaz bárki megrendelheti közvetlenül a gyártótól a Founders Editiont, amit listaáron kaphat meg.

Viszont itt felmerülhet az összeférhetetlenség lehetősége, ugyanis ha belegondolunk, a piac jelentős részét teszik ki a Qualcomm SoC lapkái, így ha esetleg a gyártó úgy dönt, hogy a saját eszközét helyezi előtérbe, úgy behozhatatlan versenyelőnyre tenne szert. Persze több, mint valószínű, hogy nem vetemedne hasonlóra a Qualcomm, ettől függetlenül észnél kell majd lenniük, főleg az amerikai piacon.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×