Meglepő videók jelentek meg a napokban a különböző videómegosztókon. Mint kiderült, vannak akik már játszanak PlayStation 5-ön.

Az új generációs konzolok egy hónap múlva megérkeznek, s ezzel új fejezete indul a videojáték-történetnek. Sokan ki szerették volna venni a részüket a startból, félelmetes mennyiségű ember rendelte elő a gépeket. Viszont mind az Xbox, mind pedig a PlayStation esetében nagy káosz alakult ki, ugyanis nem készül elég masina ahhoz, hogy mindenkit az első hullámban kiszolgáljanak. A PlayStation esetében most még kellemetlenebb a helyzet.

Mint kiderült, ebben közrejátszik az is, hogy a Sony több gépet már kiutalt pár kiválasztott felhasználónak. A napokban több olyan videó is kikerült a videómegosztókra, amikben már működés közben látható a konzol. Ráadásul nemcsak bekapcsolták, hanem játszottak is rajtuk a tartalomgyártók.

Ez többek között annak köszönhető, hogy a Sony így kedvez a leghíresebb japán gamer oldalaknak. Természetesen a teszt arra szolgál, hogy az újságírók írjanak róla valami szépet. Tudomásunk szerint nincs arról szó, hogy bárki közülük hazavihette a gépet, csupán meghívást kaptak a tesztre.

 

A visszajelzések szerint egyébként jó lett a konzol. A Dual Sense egy érdekes új technológia, ráadásul a gép hűtését is sikerült jól megoldania a japán cégnek. Ha lehet hinni a pletykáknak, egy meglepően halk masinát foghatunk majd a kezünkben novemberben.

Az új felhasználói felületet viszont még egyik videó sem mutatta be, arra biztosan valamilyenfajta embargót biggyesztett a Sony. Ennek pedig egyszerű az oka, nyáron bejelentette a cég, hogy ezt az elemét a konzolnak teljesen nulláról építették fel, vagyis másabb lesz, mint amihez hozzá vagyunk szokva.

https://www.facebook.com/groups/techinfohun/

×