Sokan arra számítanak, hogy a PS5 erejéből és méretéből adódóan jóval hangosabb lesz, mint a PS4. Japánban most kiderült, hogy ez nem igaz.

Hirtelen az jutott eszembe, mikor PS4-en Call of Duty: Warzone-t játszottam, és az elég jó hangszigeteléssel bíró füles ellenére is úgy hallottam, mintha egy repülő indult volna be a szobában. Nem. A PS4 volt ilyen hangos, ami valamiért elképesztő hangokat tud hallatni a játék menüjében. Bizony, a PS4 néha igen hangos tud lenni. Amióta pedig tudjuk, hogy a PS5 még nála is jóval erősebb és méretében nagyobb lesz, arra számítunk, hogy a hűtés még hangosabb lesz.

Állítólag a PS5 halkabban fut majd menet közben, mint a PS4.

Nemrég Japánban a média jeles képviselői meghívást kaptak, hogy töltsenek némi időt közösen a konzollal, így derült fény arra is, hogy mennyire hangos a „kicsike”.

A Dengeki Online riportere szerint, aki az Astro Playroom és a Godfall címeket próbálhatta ki, a konzol a hosszú játék után is hűvös maradt, és semmilyen erősebb ventilátorzajt nem lehetett hallani. A PS5 különösen csendes és nem melegszik.

 

Ezt az állítást a szintén japán 4Gamer is megerősítette, ami cikkében a konzol szerkezetére és alakjára összpontosított. Leírják, hogy a ház olyan, mint egy ventilátorház, tehát az egész kialakítás a légáramláson és a hőelosztáson alapszik. A PS5 dizájnja ezért biztosít csendes és hűvös teljesítményt. Érdemes rákattintani a linkre, mert bár a szöveg japánul van, jó kis képeket láthatunk a konzolról és a kontrollerről.

Kép: 4Gamer

Mivel a hang és a hő a jelen generáció komoly problémája volt, a Sony mérnökei valószínűleg alaposan elgondolkodtak rajta. Ha lehet hinni a japán teszteknek, ezúttal jó munkát végeztek. Fontos megjegyezni, hogy a tesztek alatt a PS5 egy korai burkolattal volt ellátva, szóval reméljük, hogy a forgalomban kapható PS5 esetében is ilyen jó lesz az eredmény.

Ha valaki tehát a zaj és a hő miatt aggódott eddig, akkor megnyugodhat. Már csak helyet kell majd találni a nagyméretű PS5-nek.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×