Nagyjából egy hónapra vagyunk az RX 6000-es széria leleplezésétől, az AMD viszont feltűnően hallgatag. Úgy tűnik, nem véletlenül maradtak csendben a vörösök, ugyanis amíg az Nvidia letarolja a mezőnyt, addig az AMD még csak az RTX 3090 teljesítményének közelébe sem ér a legfrissebb szivárgások szerint. Ennek megfelelően aki arra várt, hogy majd az AMD lenyomja az Nvidia árait, annak van egy rossz hírünk: jelen állás szerint épp az Nvidia szoríthatja majd lejjebb az AMD kártyák árait – amennyiben akarja természetesen -, az erő ugyanis ezúttal (is) a zöldeknek kedvez.
Korábban láthattuk már felbukkanni a titokzatos RX 6000-est az Ashes of the Singularity benchmarkjában. Az AMD-sek körében népszerű tesztben viszont csupán az RTX 2080 Ti-jal volt egy szinten az ismeretlen Radeon. Most pedig ismét megerősítést nyert az RX 6000-es széria teljesítménye, a legfrissebb macOS 11 béta forráskódjában ugyanis feltűntek az AMD új versenyzői.
Az erősebb, Navi 21 „Sienna Cichlid” kódnévre hallgató versenyző 80 számolóegységgel rendelkezik, a gyengébb Navi 22-es „Navy Flounder ” pedig 40 számolóegységet fog bevetni az alkalmazásokban. Mivel tudjuk, hogy az új generációs konzolok esetén is az RDNA2 architektúra teljesít szolgálatot, így nagyjából ki lehet számolni, hogy milyen lesz az új kártyák lebegőpontos teljesítménye.
Az erősebb Navi 21-es 21-22,5 TLFOPs között fog teljesíteni várhatólag, amíg a gyengébb Navi 22 csupán 12-13 TLFOPs teljesítményre lesz képes az egyszerű lebegőpontos számítások esetén. Hogy kontextusba helyezzük a dolgot, összevetve a nemrég megjelent RTX 3080 29.8 TLFOPs-os eredménnyel büszkélkedhet. Ennek megfelelően még az RTX 3070 is erősebb lehet az AMD új üdvöskéjénél, ami nem túl biztató előjel.
Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…
2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…
Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…