Mindenkinek van legalább egy olyan filmje, ami még egy kimondottan nehéz nap után is képes jobb kedvre deríteni. A valóság azonban sok esetben jobb, mint a mozi. Olyan filmes fun facteket szedtünk össze, amik tuti feldobják a napod!

Francis Ford Coppola 1972-es filmje, A keresztapa történelmet írt a maga korában és mára elképzelhetetlen lenne nélküle a filmipar. A történet sztárjai persze a Marlon Brando, majd Al Pacino által vezetett Corleone család tagjai. Rajtuk kívül azonban nagy szerepet kaptak a filmben az állatok is. Itt nem csak a hírhedt lófejes jelenetről beszélünk, ami még nézőként is hátborzongató, Don Corleonénak van ugyanis egy macskája.

marlon brando & cat

Kép forrása: tumblr.com

A cirmos négylábú nélkül ma már el sem tudnánk képzelni a filmet, eredetileg azonban nem volt sem a jelenet, sem a forgatókönyv része. A kóbor macska előbb a forgatás helyszínén tűnt fel, majd kérdezés nélkül bevette magát Marlon Brando ölébe az esküvői jelenetnél. A színész persze profin kezelte a helyzetet, a rendező pedig később úgy döntött, benne hagyja a filmben. A váratlan vendég ugyanakkor okozott némi problémát a hangfelvételeknél. Olyan hangosan dorombolt ugyanis, hogy Brando szövegének nagy részét újra kellett venni, de ez sem őt, sem a rendezőt nem zavarta.

Egy hős a valóságban is hős. Rendszeresen látni filmsztárokról gyermekkórházakban készült képet, amelyeket alkalmanként adományokkal is támogatnak. A Marvel szuperhősei többnyire jelmezben is érkeznek ezekre az eseményekre, hogy még nagyobb élményt szerezzenek a bent lévő beteg gyerekeknek. Nem mindannyian szerezték meg azonban a forgatásról ruhájukat, hogy szabadidejükben is hősködjenek.

chris pratt & chris evans hospital

Kép forrása: foxnews.com

Chris Pratt még 2014-ben lopta el Űrlord kabátját és néhány ruhadarabját, hogy abban látogassa meg a kórházakat és szerezzen örömet a gyerekeknek.

“Elloptam a dzsekit és a ruhatár néhány darabját, hogy ha kijön ez a film és azt teszi, amit mindenki remél tőle, akkor követhessem valaki olyan, mint Russel Wilson példáját és látogathassak gyerekeket. Ha ez akkora film lesz, hogy egy gyereknek a kórházban az jelentsen bármit, hogy Peter Quill vagy Űrlord meglátogatja, akkor meg fogom tenni. Azt hiszem az nagyszerű lenne. Az adna igazi jelentést ennek a filmnek” – nyilatkozta a színész egy 2014-es interjúban.

chris pratt in child hospital

Kép forrása: geeksnewsnetwork.net

Érdekes visszanézni, hogy öt éve mennyire nem tudták még hová tenni a főszereplők a Galaxis őrzőit. Az azóta elkészült folytatás, valamint a két Bosszúállók film sikereit tekintve azonban kijelenthetjük, hogy Chris Pratt legalább akkora hős, mint Peter Quill.

Michael Bay 1998-as filmje, az Armageddon mára klasszikusnak számít. A bolygó megmentésére az űrbe induló fúrómunkások mozija azonban hiába látványos és izgalmas, tele van hibákkal. Van, ami már átlagos nézőként szemet szúrhat, például, hogy miért nem űrhajósokat küld fel a NASA az aszteroida elpusztítására. Őket alighanem könnyebb lett volna fúrómunkássá képezni, mint fordítva, erre pedig Ben Affleck is rámutatott a rendezőnek. Bay végül beletett egy magyarázatot a filmbe, ez azonban csak egy a százhatvannyolc hiba közül.

Armageddon

Kép forrása: blogspot.com

Igen, ezt megszámolták, méghozzá valódi NASA kutatók. A szervezet a vezetőképző programjai részeként levetíti ugyanis a filmet, az új menedzsereknek pedig annyi hibát kell benne kiszúrniuk, amennyit csak lehet. Eddig százhatvannyolcon áll a mérce az IMDb információi szerint, de ki tudja nincs-e több?

Ha már az űrnél tartunk, a Csillagok között is tartogat érdekességeket. A Matthew McConaughey, Anne Hathaway, Jessica Chastain és Michael Cain főszereplésével, Christopher Nolan rendezésében készült film egy apokalipszis szélén álló jövőben játszódik. A történet bemutatja, mi vár az emberiségre a jelenlegi állapotokat figyelembe véve akár már egy évszázadon belül.

A mai rohamos fejlődés a Földet folyamatosan sújtó természeti katasztrófák hatására visszafejlődésbe fordul. Tudósok és mérnökök válnak farmerré, mert már nem a tudás, hanem a termény a hatalom. A film egyik érdekessége, hogy az elméleti fizikai elemekben tanácsokat adó Kip Thorne, aki folyamatos kapcsolatban volt a stábbal és a rendezővel is, 2017-ben megosztott fizikai Nobel-díjat kapott.

interstellar cornfield

Kép forrása: Vulture

A másik, hogy a film elején nagy szerepet kapó ötszáz hektár kukoricát nemcsak háttérnek használták. Ahelyett, hogy egy meglévő ültetvényre vették volna be magukat a készítők, a filmhez maguknak növesztették a növényeket. A termést aztán később profittal el is adták. Ennél már csak az lett volna jobb, ha a rászorulóknak ajándékozzák.

A tudományos vonalat folytatva elérkezünk A mindenség elmélete című filmhez. A Stephen Hawking életéről 2014-ben megjelent film a készítés körülményeitől függetlenül is tartogat elég érdekességet. Eddie Redmayne nagyszerűen alakítja a sokszor meg nem értett professzort és elméleti fizikusnak sem kell hozzá lennünk, hogy élvezzük a filmet. Azt azonban érdemes tudni, hogy a filmben használt kellékek némelyike bizony eredeti.

eddie redmayne - theory of everything

Kép forrása: medium.com

Stephen Hawking többek között saját maga adományozta oda a készítőknek aláírt diplomamunkáját, amit közelről is láthatunk. Ezen kívül feltűnik még a filmben a fizikus Companion of Honour medálja. A Rendet V. György alapította 1917-ben azoknak a kivételeseknek a számára, akik kiemelkedő felfedezést tettek egy-egy tudományterületen.

John Hammondnak és a Jurassic Park dinoszauruszait feltámasztó tudósoknak például biztos nem járna. Cserébe a hangmérnököknek kreativitásra adunk egy ötöst. Megalkotni olyan állatok hangját, amik évmilliókkal ezelőtt kihaltak nem egyszerű feladat. Nem is csodálkozunk, hogy a Jurassic Park készítői a valóságból vették az ötletet. Egészen pontosan teknősöktől.

 

A Park velociraptorai visszatérő szereplői a filmeknek, sokan bele sem gondolunk azonban, honnan jön hátborzongató hangjuk. Gary Rydstrom, a Lucasfilm hangmérnöke egy vele készült interjúban árulta el, hogy a kísérteties hang párzó teknősöké.

Ha pedig teknősök, akkor ejtsünk néhány szót Rocky Balboa két kis gazfickójáról, akik immár több, mint negyvenévesek. A két ékszerteknős, Cuff és Link az 1976-os első filmben tűnt fel először, majd a Creed II-ben újra visszatértek. A színész Instagram oldalán osztott meg kulisszák mögötti képet róluk, amiben megerősítette, hogy ez a két teki bizony eredeti.


“A Creed 2-ben az eredeti haverjaimmal az első Rocky-ból… Cuff és Link most nagyjából negyvennégy évesek” – írta a színész a két jó formában lévő teknős fotója mellé.

Nem ő azonban az egyetlen, akihez hozzánőttek a forgatás során használt állatok. Will Smith és kutyája a Legenda vagyokból szintén összebarátkoztak a felvételek alatt. A színész saját elmondása szerint az Abbey nevű kutya egy gyerekkori félelmén is segített túltennie magát.

will smit & abbey

Kép forrása: amazon.com

“Amikor kicsi voltam, talán úgy kilenc, volt egy kutyám, amit elütött egy autó. Szóval úgy voltam vele, hogy ennyi. Nem csinálom ezt. Nem csinálom ezt az egész essünk szerelembe egy kutyával dolgot”magyarázta a színész az Access Hollywoodnak 2007-ben, de végül nem tudott ellenállni Abbey-nek.

Könyörögtem a tulajdonosának. Valahogy úgy, hogy kérlek, hagy kaphassam meg Abbey-t. Légyszi, légyszi, légyszi, hagy legyen az enyém. De tudod, neki is megvan a családja, szóval azt hiszem, ez is csak egy volt a múló hollywoodi szerelmek közül.”

Összességében elmondhatjuk, hogy ha a valóság nem is mindig érdekesebb a filmnél, ennél a néhány esetnél legalábbis versenyre kel vele. 

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×