A középkategóriás RTX-ek is érkeznek hamarosan.

Úgy fest, az Nvidia nagyon teper azért, hogy behozzák azt, amit az első generációs RTX-ekkel nem sikerült. A teljes pályás letámadáshoz pedig a középkategóriás jelenlétre is nagy szükség van, hiszen ezekből a termékekből vásárolnak a legtöbbet a felhasználók. Az Ampere paletta pedig tartogat még meglepetéseket. Korábban már több alkalommal hallhattunk az RTX 3080 20 GB-os változatairól, nos ezt a népszerű kínai gyártó, a Galax belsős prezentációjában megerősítést nyert legutóbb,

feltűnt viszont két másik, eddig ismeretlen RTX is az RTX 3060 és a titokzatos „PG142 SKU0”.

Egyúttal a Galaxnak hála megtudhattuk a kártyák valódi erejét is, amit az Nvidia szeret ködösen tálalni. Ebből kiderült, hogy az RTX 2080 Ti és Titan RTX felé lőtt RTX 3080-ból készül egy erősebb, kifejezetten 4K-ra és fölé tervezett variáns, az RTX 3080 20 GB személyében. Ettől gyengébb a rejtélyes „PG142”, ami feltehetőleg az RTX 3070 Ti változatát takarja. Az RTX 3060 pedig nagyjából az RTX 2080-nal lesz egy súlycsoportban, ami egy jól pozicionált árcédulával könnyen tarolhat a piacon, hiszen ha belegondolunk, jelenleg 230 ezer forinttól indul az RTX 2080. Ha pedig az RTX 3060 tudni fogja ezt a teljesítményt 120-130 ezer forint környékén, az bizony kirívóan jó ár-érték arányt képviselne a középkategóriában.

A kártyák csatasorban. Az RTX 3070 már hagyományos, egyoldalú hűtést kapott.

Jelen pillanatban arról érkeztek hírek, hogy az Nvidia az AMD RX6000 bejelentésére vár, ha pedig ez megtörtént, akkor rukkolnak majd elő a 20 GB-os RTX 3080-nal és a felső-középkategóriás RTX 3070 Ti-jal. Év végére pedig jó esetben jöhet az RTX 3060 vagy RTX 3060 Ti, amivel a középkategóriás űrt fogják betölteni.

A kiszivárgott specifikációkat érdemes fenntartással kezelni / Kép: Videocardz

A jó hír, hogy az RTX 3060/3060 Ti nem lesz olyan szinten lebutítva, mint az előző generációs RTX 2060. Itt is 8 GB-nyi GDDR6 memóriát fogunk kapni, csakúgy mint az RTX 3070 esetén, a specifikációk esetén is minimális a változtatás. A pletykák szerint 4864 CUDA maggal, 152 Tensor maggal és 38 Ray Tracing maggal fogják szerelni az új középkategóriás RTX 3060/3060 Ti-t.

Borítókép: Wccftech.com

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×