Kétségtelen, hogy a GTA a világ egyik legsikeresebb videojátéka. A 2013-ban megjelent GTA 5 például még ma is a legtöbb bevételt hozó cím a Rockstar számára, így nem véletlen, hogy a játékot már bejelentették a következő generációs konzolokra is. Az évek alatt persze sokan irigyelték a sikert, és próbálták meglovagolni azt GTA-szerű játékokkal. Furcsa, hogy most pont a Rockstar korábbi elnöke próbálja megelőzni a GTA sorozat sikerét.
Rockstar North korábbi elnöke Leslie Benzies 42 millió dollárt fektet új videojáték-projektjébe.
A New York-i és kínai befektetők által finanszírozott vállalat tervei szerint a GTA konkurenciáját készíti el, mely talán lekörözi a Rockstar címét. Benzies még 2016-ban távozott a Rockstar North elnöki székéből, miután volt némi konfliktus közte és a Take-Two Interactive között. Ezt követően új céget alapított Build a Rocket Boy néven, aminek van stúdiója Edinburghban, Budapesten és Los Angelesben is.
Budapesten a Crytek Hungary korábbi vezetője, Kristoffer Waardahl csatlakozott a csapathoz még 2017-ben. A vállalat több mint 130 alkalmazottat vett fel, akik korábban részt vettek a GTA és más fontos játékok fejlesztésében. A Build a Rocket Boy új befektetői közt van többek között a kínai NetEase játékóriás is.
A stúdió első nagy játéka, az Everywhere projekt célja, hogy egy olyan játékot hozzanak létre, ami akár a GTA riválisa is lehet. Ugyan ezt már 2017-ben bejelentették, ekkora finanszírozást csak nemrégiben kapott. Ahogy arról a The Telegraph beszámolt, Benzies szerint a játék egy nyílt világú sci-fi játék lesz, ahol egy multiplayer virtuális szimuláció révén a technológia a szakadék szélére sodorta az emberiséget.
A játék hagyományos játékmechanikákat tartalmaz, olyan új elemekkel, melyeket „mindenhonnan” vettünk át – fogalmazott Benzies.
Elmondása szerint a játékosok átfogóbb élményt kapnak majd, mint amit korábbi játékoknál kaptunk. A playerek elvileg nem csak egy nagyszerű történetet kapnak, de el is tévedhetnek a világban a rengeteg kaland közepette. A stúdió tervei szerint az Amazon Lumberyard játékmotorját használja. Az biztos, hogy a fejlesztőknek sok kihívással kell szembenézniük és alaposan össze kell dugni a fejüket ahhoz, hogy megelőzzék a GTA, vagy a hamarosan megjelenő Cyberpunk 2077 sikerét.
Az Everywhere-nek nincs még megjelenési dátuma, de a fejlesztés finanszírozása már nem kétséges. Már csak az a kérdés, hogy valóban megvalósul-e?
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…