Leteszteltük az eFootball PES 2021-es kiadását. A játék egy kiegészítő vagy évi frissítés, de ezt a Konami előre közölte a rajongókkal.

Idén rendhagyó módon jelent meg a Konami futball szimulátora. Ahelyett, hogy egy teljesen új játékot adtak volna ki, az eFootball PES 2021 egy szezonfrissítésként érkezett. De nézzük, hogy ez a fajta újítás segített-e valamit a játékon.

Ez tényleg egy patch

A játék alapvetően ebben az évben nem hozott sok újítást. A változások egyedül azok számára érezhetőek, akik napi szinten évről évre előveszik a címet. A játékmenet és módok között nem találunk új dolgokat, ebből is látszik, hogy ez nem egy különálló játék, hanem csak egy frissítés. A grafikai modellek, szinte ugyanazok maradtak, csak ugye a csapatok felállásain változtattak.

Persze, ha már frissítésről van szó, akkor azért egy-két dolognak illene változnia. A játékmenetben a legnagyobb módosítást a passzrendszer kapta. Ebben az évben sokkal jobban koordinálhatóak az átadások. Emellett a mozgás is finomodott és a labdaérintés még mindig valóságszerű. Számomra az egyik legszembetűnőbb dolog a FIFA-hoz képest, hogy ha belecsúszunk például a labdába, akkor a labdapattanás sokkal jobban kidolgozott, mint az EA Sports játékában. Volt olyan helyzet is, amikor például a becsúszás után a játékosom fejét találta el a labda, aminek köszönhetően a védők mögé hullott a labda.

Az AI néha túlságosan tisztán játszik, ami néha fura, hiszen nem minden játékosa Ronaldo, de mégis képesek úgy viselkedni. Ennek ellenére viszont talán finomítottak a helyzeten, mert tavaly sokkal szembetűnőbbek voltak a hibátlan AI-ok.

Azok a fránya licencek

Még mindig a játék legnagyobb hibája, hogy a PES 2021-ben is nagyon kevés a licenc. Számomra a legnagyobb érvágás, hogy a játékot is reklámozó, Bajnokok Ligája győztes FC Bayern München a Többi Európai Klub kategória alatt található meg. Igen tudom, hogy licenc miatt a német csapatok nem szerepelhetnek a játékban, de akkor is. Ha focizni szeretnék, akkor szeretném a kedvenc csapataimmal rúgni a bőrt, és nem a Lombardia FC csapatával.

MyClub nem vész el, csak átalakul

Azok, akik a PES 2020-ban felépítettek egy MyClubot, azoknak minden játékosa átkerül a PES 2021-be is. Az új játékosoknak se kell megijedni, mert ők is hamar beletudnak rázódni a játékba. Ebből a szempontból csak az az élmény veszik el, hogy a csapaton már nem lehet tovább csiszolni, egyedül csak a ranglétrán mászhatunk feljebb. Nekem például minden évben élvezet, hogy egyik csapatomtól eljutok a végső keretemig. Idén a tapasztalt játékosok ezt a részét kihagyják.

EURO 2020

Az Európa Bajnokság hivatalos játékaként a PES 2021-ben is élvezhetjük ezt a játékmódot. Érdekes módon nem nevezték át a játékban 2021-re, mint ahogy azt már hivatalosan is elhalasztották. Nem tudom, hogy esetlegesen, ha jövőre megrendezésre kerül az EB, akkor a módot is frissítik, de még mindig pörgethetjük a játékot kedvünk szerint. Rövid időre kellemesen le tudja kötni az embert. Talán a PES-nek ez a legnagyobb hibája, hogy hosszútávon a single player móddal nem lehet elleni. A különböző módokat véghez víve nem igazán találunk új kihívást, és igazi történet móddal nem szolgál a játék, mint például egy NBA 2K21-nál.

Arcade kontra futballszimulátor

A PES 2021 egy nagyon erős futballszimulátor. Az állandó FIFA meccsek mellett néha élvezet elővenni ezt a játékot, de sajnos a kevés tartalom miatt nem érzed, hogy akarsz előrehaladni. A játékmenet számomra nagyon pozitív és tényleg érződik, hogy a Konami egy valós jellegű futballszimulátort szeretne létrehozni. De sajnos ez egyedül nem elég ahhoz, hogy egy hosszan fenntartható játék legyen. Az EA ezzel szemben nagyon jól viszi egész évben a FUT játékmódot, melyet különböző promóciókkal, tartalmakkal spékel meg. Egész évben tudunk fejleszteni csapatunkon és ezzel pedig bennünk marad a lendület, hogy év végéig játszunk a játékkal.

Verdikt

Az eFootball PES 2021 nem okozott csalódást. Idén csak egy updatet kapott a játék, ami igazából annyira nem is baj. Láthatólag inkább a következő generációs konzolokra akarnak valami nagyot piacra dobni a Konaminál, és ezt az évet úgymond elengedik. Aki játszott a PES 2020-szal, az „szinte” semmi újat nem fog találni ebben a játékban. Aki most kezdi meg futballkarrierjét, annak egy tökéletes belépő cím, hisz nem kérnek extra sokat egy frissen érkezett játékért. Kellemes zsugázásra tökéletes, de kérdés az, hogy idén mit tesz le a FIFA az asztalra.

Képes lesz olyan játékot kiadni az EA, amivel magánál tartja a játékosokat? Ez fogja eldönteni leginkább az idei PES játékosszámát.

Összefoglalás

Mit hozott az update – eFootball PES 2021 teszt


Szerzői értékelés

6

Sok újat nem hozott idén a PES2021. Lélekben már az új generációs konzolokra készülhetnek, de igazából a tavalyi játék is működik. Vajon mit lép erre az EA?

Futballszimulátor érzés

EURO 2020

 

Lincencek

Kevés lehetőség

 

Olvasói értékelés

0

×