Hatalmasat szólt a bejelentés: a Microsoft felvásárolta a Bethesda-t. A híres stúdióval több kicsi is érkezett, megnéztük, mi jó jöhet ki a frigyből.

A Microsoft a napokban bejelentette, hogy hivatalosan is felvásárolta a Bethesda-t. Ezzel pedig nemcsak a híres céget olvasztották bele a családba, hanem a kisebb fejlesztőcsapatokat is megszerezték maguknak. Ez ráadásul egy olyan bejelentés volt, amit nagyon nem vártunk jönni, tekintve, hogy az elmúlt hetekben arról pletykáltak, hogy a Bungie-t vásárolják meg. Nos, végülis a B betű stimmelt, viszont valószínűleg nem kell sokat magyarázzuk, hogy ez miért hangzik minőségibb választásnak. Ez a változás a piacon komoly fegyvertény lehet a Microsoft számára, már csak azért is, mert éppen konzolgeneráció váltásnál járunk, vagyis ez nagyban befolyásolhatja az elkövetkező 6-8 év alakulásait.

Éveken át a Bethesda volt az RPG játékok egyik legnagyobb zászlóvivője. Ha felbukkant a nevük, akkor sokan egyből az Elder Scrolls-szériára, vagy a Fallout játékokra asszociáltak. Ezzel pedig olyannyira nincs gond, hogy sokan úgy látják, az Xbox szeretné visszaszerezni a régi hírnevét, amikor is az „RPG-k konzoljának” hívták a Microsoft gépét. A Bethesda felvásárlásának hátterében pedig többek között ez is biztosan közrejátszott.

Mondjuk lesz is munka a Bethesda-val, ugyanis az elmúlt években sajnos csorbult a hírneve. A Fallout 76 egy hatalmas bukás volt, ahogy a mikrotranzakciókkal telepakolt Elder Scrolls: Blades is elhasalt. Ugyan tudjuk, hogy készült az Elder Scrolls VI, viszont egy bejelentés nem fogja tudni ellensúlyozni a konkrét buktákat, még akkor sem, hogy ha tudjuk, hogy a mainline játékok zseniálisak a szériában. Persze van olyan szakág, amit valószínűleg nem kell félteni.

Az id Software például kiemelkedő munkát végzett az új Doom játékokkal. Az idén megjelent Eternal is elnyerte a kritikusok tetszését, vitték is az emberek, mint a cukrot.

Az új helyzetben temérdek lehetősége van a Bethesda-nak a fejlődésre. Az Xbox Game Pass-nek köszönhetően temérdek lehetőségük van fejlesztésre, az exkluzivitás pedig javíthat a munka minőségén. Jóval egyszerűbb ugyanis, ha csak egy fajta platformra optimalizálnak a fejlesztők.

A PlayStation helyzet

Csak hogy egy kicsit rákontrázzak az utolsó gondolatmenetre, beszéljünk egy kicsit a Bethesda legutóbbi játékairól. Akik próbálták őket PlayStation gépeken, azok valószínűleg sejtik, hogy miért hozom fel a témát. A helyzet az, hogy nemes egyszerűséggel a Sony gépein rosszabbul teljesítettek a Bethesda játékok. Ez pedig az optimalizáció miatt van.

Kép: Sony

Ne legyenek tévképzeteink, a Bethesda és a Microsoft már évek óta szoros kapcsolatban áll, ezért is voltak jóval jobbak az Xbox portok a különböző játékokból. Ez a későbbiekben csak erősödhet, sőt ha úgy akarják, akár exkluzívan gyárthatnak Xbox platformra, ezzel felgyorsítva és megkönnyítve a fejlesztési folyamatokat.

Gigászi játékok

A megvásárlással a Bethesda lett az egyik legnagyobb stúdiója a Microsoft-családnak a Rare mellett. Utóbbi pedig bőven látott már jobb napokat – ők jegyzik a Sea of Thieves-t is például -, így lehetséges, hogy egyből a legnívósabb lett. Bár ez nem jelenti azt, hogy a Bethesda rajongóknak nem kell megijedniük.

Sajnos nem tudni, hogy pontosan mit szeretne kezdeni a Bethesda-val a Microsoft. Viszont ha továbbra is a Rare lesz a fő fókuszpont és a Bethesda mellékágra kerül, akkor minden munkálatot belassíthatnak. Vagyis az éppen fejlesztés alatt álló Bethesda címek megjelenései csúszhatnak. S most nem hetekről beszélünk…

Kép Forrása: Bethesda

Egy biztos, a temérdek stúdióval, amit ez a biznisz hozott a Microsoftnak, a jövő igencsak fényes. A Bethesda-nak és a Microsoftnak rizikókat kell vállalnia, ám ha ezt úgy teszik, ahogy anno előbbi a Morrowind esetében járt el, hatalmas lesz a siker. A Microsoftnak van akkora hátországa, hogy megteremtse a Bethesda-nak a kellő nyugalmi helyzetet. Reméljük a két cég fúziója virágozó lesz.

Borítókép: GameRant

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×