Már készül a 10.19-es frissítés utódja, a 10.20. A Riot Games listázta is a várható módosításokat, ismét megrengetik a metát a fejlesztők.

A League of Legends világbajnokság pénteken startol el, a mérkőzéseket pedig a már éles szervereken is húzható 10.19-es verzión játsszák majd. Ám ez nem jelenti azt, hogy a fejlesztők hátradőlhetnek, ugyanis még bőven éles a rangsorolt szezon. Arról nem is beszélve, hogy a 2020-as Worlds után jön a 2021-es előszezon, ami alapjaiban fogja megváltoztatni a játékot.

Eddig óvatosan kellett bánniuk a fejlesztőknek a frissítésekkel, ugyanis minden változtatás hatással lett volna a világbajnokságra. Nem titok, hogy a League of Legends berkein belül ez az év legfontosabb eseménye, így tényleg mindent gondosan meg kell tervezni előtte. A 10.20-as frissítéssel viszont kissé szabadabban lehet eljárni, a fejlesztők elővehetnek olyan karaktereket is, akikre már megterveztek egy változtatást, viszont nem voltak biztosak abban, hogy a világeseményen is helyet szeretnének nekik adni.

Olyan karakterek módosulnak majd a 10.20-as frissítésben, mint a közkedvelt Aatrox, Varus, vagy éppen a sokak által kritizált Ryze.

Az erősen kompetitív triót olyan topos gépezetek fogják követni, mint Sion, vagy éppen Urgot. Viszont ami érdekes, hogy mindkét karaktert a jungler pozícióba erősítik, így a dzsungeles meta is változni fog.

A standard tankok közül Braum, az off-tankok közül Illaoi számíthat majd egy kisebb erősítésre. Az eddig felsorolt hősük ugyanis buffot kapnak majd a 10.20-as ciklusban.

Adva van tehát a kérdés, hogy kik lesznek azok a karakterek, akik gyengülni fognak. Nos, ez a lista meglepő módon pontosan ugyan olyan hosszú, mint az előző. Vagyis a Riot Games összesen 7 karaktert fog gyengíteni és erősíteni az új frissítéssel.

Szomorú Yordle-ök

A 10.20-as frissítéssel két Yordle is negatív irányba fog változni. A fejlesztők úgy vélik, hogy Kled, valamint Lulu is elbírna egy gyengítést, utóbbival egyébként egyet is értek. Lulu megjelent többek között mostanában a felső ösvényesek metájában is, az ilyesmit pedig egyértelműen nem kedveli a Riot. Kledet inkább az AD karakterek ellen szánják, a Magic Resist statját csökkentik majd.

S ha már a kicsi lényeknél járt a Riot, akkor már Nunu-t is gyengítésre ítélték. Neki a dzsungeles képességei sínylik majd meg mindezt, a kevesebb Armor lassabb tisztogatást jelent.

Kassadin, Katarina és Karthus is kapja majd az ívet a 10.20-ban, mindegyik szignifikánsan gyengülni fog. Karthus ellenállása általánosan rosszabb lesz, Katarina kevesebbet fog sebezni passzívból, míg Kassadin kevesebb pajzsot fog kapni a korai szinteken a Q-jából, mint eddig.

Ez már az előszezon előszele?

Véleményem szerint nem. Én úgy látom, hogy ezek a módosítások inkább a rangsorolt szezon utolsó pár hetét fogják komolyabban befolyásolni. Bár ehhez hozzátenném, hogy lesz olyan módosítás, aminek a hatása majd visszaköszön az új tárgyrendszerrel párhuzamosan. El tudom képzelni, hogy egy-két egyensúly változtatás azért történik most meg, mert már készülnek a fejlesztők az új időszakra.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×